Ahogyan azt már többször is beharangoztuk, tegnap hozzánk is eljutott a Down For Whatever, akik a Phrenia társaságában toltak egy hatalmas nagy bulit. A srácok első lemeze 2017 áprilisában jelent meg White Light címmel, de köztudott, miszerint már gőzerőkkel készül annak utódja is, amit valamikor a közeljövőben dob majd piacra a zenekar.
A formáció munkássága már egy ideje magyar nyelven folyik, a váltás első gyöngyszeme pedig a Nincs Helyed című szám volt, ami a múlt évben került publikálásra, és amit hamar utolért a Művilág névre keresztelt tétel. A tehetséges, igen sokoldalú srácok persze egyáltalán nem ismerik a nyugalom és a lustálkodás kifejezéseket, így idén februárban rá is zúdították a világra Ennyi Volt című dalukat, ami elődjeihez hasonlóan hamar nagy sikerre tett szert.
A méltán nagy népszerűségnek örvendő zenekar továbbra is a munka híve maradt, június elején pedig újabb tétellel örvendeztették meg a közönséget, a Talán című szám képében, ami azóta amolyan azonosító jegye lett a Diószegi Kiki vezette négyesnek. A már-már balladisztikus nóta után, visszatért a zúzás a közegbe, hiszen publikálásra került a sokat mondó Visszaút, majd azt követően megérkezett a mindössze néhány hete debütált Hogy Lesz Tovább?.
Amitóa ismerem a zenekart, konkrétan azóta ki voltam éhezve a koncertre, majd miután kderült, hogy a srácok vlogolásban sem utolsók, hát már szinte követeltem, hogy egyszer ide is eljöjjönek. Miután egy szép napsütötte napon megakadt a szemem a november 8-ra datált temerini bulin, azonnal naptáraztam is az eseményt, majad egészen eddig a percig be is voltam zsongva rendesen - különösen a héten.
Egyesek szerencséjére, mások balszerencséjére dupla adagot kaptunk mindkét együttesből, hiszen a dobhártyákat már maga a hangolás is rendesen kikezdte - különösen azokét, akik annyira nem ugrálnak a jófajta metálért - ám az tényleg csak a kezdet volt...
Igen idegőrlő, hosszas várakozás után, végre szép lassan elkezdtek szállingózni a színpadra a Down For Whatever tagjai, akik kezdésként a már fent is említett White Light-album néhány dalával nyitották meg az estét - nem kis ovációt keltve. Ezeket hamar felváltották a magyar szerzemények, melyek a szórvány létszámú közönség körében azért mégis ismertek voltak.
A fellépés közben két világ csapott össze bennem: az egyik a metálarc, a másik pedig az újságíró. Tudatosan úgy mentem el, hogy a bulizás közben "dolgozni is fogok", de mivel egyszerűen nem volt szívem és kedvem a telefonomon keresztül végignézni a koncertet, így az általam készített felvételek rendesen értékelhetetlenek lettek, így a rajongói énem győzedelmeskedett.
A DFW legelső temerini fellépése (ami legnagyobb bánatomra viszonylag rövid volt) véleményem szerint a legjobban sült el, hiszen több metálkoncertet megjártam már, de egyiken sem éreztem annyira jól magam, mint a srácokén. Hihetetlenül közvetlen, jópofa fickók, én meg örülhetek, hogy egy szerencsés véletlen során mellettük leshettem végig a Phreniát, ám eközben igyekeztem kevésbé feltűnően elcsípni a tekintetüket (na azért nem mindig volt ez így!). Remélem mielőbb viszont látjuk majd egymást, hiszen egy ilyen bulit vétek lenne nem megismételni!!
A Phrenia színpadra lépésével kezdődően még az addiginál is jobban lángra kapott a buli, hiszen a Vakfolttal mondhatni egy erős kezdés/folytatás ment végbe, amit további pörgős számok követtek, meg néhány jólirányzott szöveg. A srácok persze rendesen kitettek magukért, hiszen valósággal izzott a nézőtér, volt headbang rendesen, pattogtak is az emberek föl-le, meg hát történtek további érdekességek is.
Ezidő alatt persze én még mindig a Down For Whatevert sírtam vissza, akiknek köszönhetően nemcsak jó estém volt, de szerencsére ma igazoltan nem hallok meg dolgokat, hiszen totál be van dugulva a fülem, amit azért még amolyan after gyanánt további DFW-dalokkal küldtem meg, bár kicsit sem adta vissza azt az életérzést, amit élőben tanusítottak.
