Blue Blood címmel, március 17-én kerül boltokba a Phantom Elite vadonatúj nagylemeze, ami immár a harmadik korongja lesz a 2016-ban indult formációnak. A zenekar néhány hete publikálta Inner Beast címre keresztelt kislemezét, amihez kisfilmet is készítettek, most pedig befutott a második felvezető, a Skin of My Teeth képében.
A banda egyébként mindösszesen tíz nótát pakolt fel az újdonságra, melyek elkészülésében Sander Gommans és felesége, Amanda Somerville segédkeztek – többek között.
„A Blue Blood a Phantom Elite egy teljesen új oldalát mutatja majd meg, ami mélyen a felszín alatt lakozik: súlyosabb, modernebb, színesebb. Külön köszönet Sander Gommanssznek, hogy őrületes ötleteivel segített nekünk elérni a céljainkat, Amanda Sommerville-nek, hogy megfűszerezte költői szószával, valamint Hannes Braunnak (és Julian Breuckernek) a Südland Musictól, hogy megalkották nekünk ezt a masszív hangzást, amely egészen biztosan felrobbantja majd a hangszóróitokat.” – ecsetelték egy korábbi posztban.
Dallista:
1. Skin of My Teeth
2. Inner Beast
3. This Sick World
4. Birdcage
5. Apex
6. Fragments
7. Laid with Vines
8. Daydark
9. Blue Blood
10. Dark Sunrise