35 éves jubileumát ünnepli a spanyolok legnépszerűbb metálbandája, a Mägo de Oz. A formáció ezúttal is megadta a módját az ünneplésnek, ugyanis ezúttal is teltházas arénakoncertekkel indították a turnét, melyek során felvették a Diabulus In Opera II címre keresztelt DVD-jüket. A zenekar háza táján azonban jelentős változás állt be, mire kezdetét vették volna a várva várt fellépések, ugyanis márciusban távozott a csapatból Javier Domínguez (Zeta) énekes, illetve Patricia Tapia énekesnő is.
Az ikonikus duó távozása rendesen csorbát ütött a csapaton, noha a zenészek helyettesekkel és vendégekkel karöltve óriási fiesztát csaptak a mexikói közönségnek. A zenekar új énekese, Rafa Blas először lépett színpadra Zeta utódjaként, noha sajnos nem kapott annyi szerepet, amennyi egy frontembernek kijárna. Klasszikusok zöme tért vissza a szetlisztre, néhányukról sejthető volt, hogy esélyes a visszatérésre, többükről pedig már az interjúk során lerántották a leplet, noha a közönség akkor még abban a hitben élt, hogy Zeta és Patri fognak majd visszatérni.
Az estét két ikonikus sláger nyitotta: a kellően pörgős Satania, majd a klasszikusok királya, a középtempós Jesús De Chaberí. Mind két dalt Rafa Blas tolmácsolásában hallhattuk, hiszen mégiscsak ez volt a hivatalos debütálása. A spanyol Voice győzteseként is ismert énekes tökéletesen helytállt a szerzeményekben, hangjában olykor José Andréa szelleme is megelevenedett, a szimfonikus zenekar pedig hatalmasat dobott a dalok hangzásán.
A harmadik dalként az Hazme un sitio entre tu piel csendült fel, amit utoljára 2011-ben adott elő a zenekar, így méltán okozott meglepetést, hogy most ismét előkerült a gyűjteményből. A dalt ezúttal már az Al Abordaje! turnén is kiválóan teljesítő Charly Lopez adta elő, míg a vokálokért Xana Lavey felelt, aki úgy fest ezúttal is túl komolyan vette Patricia Tapia helyettesítését, – azon felül is a helyettesítés szót – olyannyira, hogy bár többször próbálta szó szerint utánozni az énekesnőt, egyértelmű, hogy ez nem épp a tervei szerint érvényesült.
Tete Novoa is megkapta a maga szerepét az El que quiera entender que entienda című sláger keretein belül, majd ezt követően olyan pillanat vette kezdetét, amit nemcsak megkönnyeztek a rajongók, de egy emberként üvöltötték Zeta nevét, miután Txus di Fellatio megható sorokkal kért óriási tapsot, a csapatot márciusban elhagyó énekesnek, aki nem mellesleg tizenegy éven át volt a Mägo de Oz énekese.
„Szeretném, ha ezt most valaki otthon is hallaná. Valaki, aki nagyon-nagyon fontos valakije volt a Mägo de Oznak. Egyáltalán nem bántam meg, hogy 11 évvel ezelőtt szerződtettem, mivel ő olyasvalaki, akit nagyon szeretek, és remélem, hogy az élet egyszer majd újra összehoz bennünket. Valakivel, akivel nagyon igazságtalanul bántak, és azzal a valakivel, akit ettől a pillanattól fogva sokkal többre fognak értékelni. Szeretnék egy óriási tapsot kérni Zetának!” – hangzott el Txus megható monológja, kiemelve, hogy Javier-t sokáig nem fogadták el a rajongók, noha felbecsülhetetlen értéke volt a Mägonak. A közönség, – ami több, mint húszezer emberből állt – egy emberként kezdte kántálni Zeta nevét, biztosítva a csapatot arról, hogy ők is megsínylik az énekes hiányát.
Ekkor azonban újabb meglepetés tárulkozott a fanok elé, ugyanis egy olyan dal került előadásra, amit soha korábban nem adtak még elő, a választott tétel pedig az Y serás canción lett, melynek keretén belül Txus, Rafa Blas, Charly Lopez, Xana Lavey illetve Carlos Escobedo is mikrofont ragadott. A folytatásban is akadtak meglepetések, ugyanis hosszú idő után újra hallhatóvá vált a La Santa Compaña, a Satanael, az Adiós Dulcinea, – amely duett formájában köszönt vissza –, és a Réquiem című sláger is, mely utóbbit egészen pontosan 2009-ben játszották utoljára. Az előbbi két dalban természetesen az új frontember hozta a kötelezőt, míg a Réquiem sorait Tete vállalta magára.
Újdonságokról sem feledkezett meg az együttes így Xana és Charly tolmácsolásában felcsendült a La Dama Del Mar című dal, ami a 2021-es megjelenésű Bandera Negrán kapott helyet. Ezt követte a Y ahora voy a salir (Ranxeira), amit utoljára még Patricia Tapia adott elő 2020-ban, most pedig Xana Lavey próbálkozott brillírozni a dallal, több-kevesebb sikerrel. Patriciának nemcsak kellő rutinja volt ahhoz, hogyan kell felcsigázni egy közönséget, de tökéletes érzéke is volt hozzá, ami olyannyira sajátossá tette a pillanatot, hogy azt aligha lehet szavakkal kifejezni. Ugyanezt a sajátosságot próbálta leutánozni Xana Lavey, akit egész egyszerűen ignorált a közönség, és ez még csak egy cseppet sem volt meglepő.
Kellemes perceket hozott az El cantar de la luna oscura, amin szintén sokat emelt a szimfonikus zenekar közreműködése, egyúttal Charly Lopez is kiválóan bánt a tétellel. Óriási ováció kerekedett a nézőtéren, amikor a kivetítőn pillanatokig a banda ikonikus boszorkánya jelent meg, majd őt felválta elhangzott a Bandera Negra! felkiáltás, a kivetítőn pedig a lemez borítójának egyik alternatívája jelent meg. A Bandera Negra ezúttal is két énekessel csendült fel; Charly és Rafa Blas egymás között osztozott a szövegen, ami kiemelkedő pillanatokat varázsolt a színpadra.
Közel a vége felé sor került egy újabb premierre, ugyanis először adták elő a Love And Oz II-on is helyet kapott No me digas adiós című szerzeményt, mely nóta igen hosszú múltra tekint vissza, nem vitás azonban, hogy már régóta a fanok egyik kiemelkedő kedvence. Ezt követte a zenekar egyik ikonikus himnusza, a 2000-es megjelenésű Finisterra című lemez névadója, amelyben ismételten számtalan mikrofon talált gazdára, az ember figyelme mégis inkább arra vetült ki, hogy Rafa Blas megérdemelte helyét a zenekarban. Lezárásként immár a vérbeli klasszikusok jutottak szerephez; Jorge Salán például bebizonyította, hogy még mindig jól megy neki a szóló, amivel korábban is szórakoztatta a fanokat, Rafa pedig ismét bebizonyította, hogy még az olyan dalok is, mint az El Santo Grial gyerekjáték számára. Ahogyan azt mindenki várta, az estét végül a klasszikusok királyai zárták, tehát a Molinos De Viento és a mindenki által legjobban várt Fiesta Pagana.
Nehéz feladat két olyan ikon helyébe lépni, mint amilyen Zeta és Patricia, noha az őket helyettesítő énekesek már minden tőlük telhetőt megpróbáltak az elmúlt évben. A fanok lassacskán megszokták Rafa Blas és Charly Lopez jelenlétét, hiszen mindketten fergeteges énekesek, mégis Rafa került ki győztesen az új frontembert illetően. Ehhez képest majdhogynem többet szerepelt a színpadon Charly, amivel mondjuk úgy semmi baj nincsen, mégis okkal merül fel a kérdés, hogy miért is nem lett akkor már két frontembere a zenekarnak, ha már Txus korábban is arról diskurált, hogy ami az egyikből hiányzik, az a másikban megvan.
Xana Lavey egy külön történet. Valójában nemcsak hangban de kisugárzásban is túl nagy falat neki Patricia Tapia szerepköre. A spanyol kiválóság (Patricia) rendkívüli arzenállal rendelkezik ének terén, éppen ezért kicsit sem okoz számára gondot ha épp egy operát kell elénekelni, vagy csak szimplán hozni kell a tipikus, karcos rockos hangzást. Patrinak kiváló érzéke van ahhoz, hogyan kell megmozgatni a közönség úgy, hogy az hiteles legyen, Xana pedig mindezt utánozva próbált helytállni, ahelyett hogy esetleg önmagát adta volna.
A hiányosságok ellenére az örödög ismét betért az operába és letarolt maga körül mindent, még ha nem is volt olyan fényűző, mint az első felvonás. A zenekar láthatóan még mindig nem dolgozta fel a rájuk zúduló tagváltások sorozatát, noha a fanok láthatóan könnyedén fogadták, hogy Zeta ment, Rafa jött; nem úgy, mint amikor José Andréá kilépett, a rajongók többsége pedig évekig Zeta ellen voltak, akinek aligha volt köze honfitársa döntéséhez, akivel az utolsó pár koncerten rendesen meggyűlt a baja a csapatnak.
