
Augusztus 22-én jelenik meg a Blackbrirar vadonatúj, sorban harmadik nagylemeze, amely az A Thousand Little Deaths címet viseli. A Zora Cock vezette alakulat ez idáig négy felvezetőt (Floriography, I Buried Us, The Fossilized Widow) mutatott be a nagyérdeműnek, melyek közül a napokban debütált a Harpy című felvétel, amely egyébként a lemez címének ötletgazdája is egyben.
„Ez a dal a hárpia mitológiájából merít ihletet, egy félelmetes, gonosz teremtményből, amelynek teste egy madáré, a feje pedig egy nőé, a szél és a viharok szelleme.” – írja a formáció.
„Ebben a dalban egy hárpiát kérlelek, hogy vigyen magával, miután ezernyi kis halált haltam. A dögszívemmel csalogatom, elvégre, a hárpiákat emberi keselyűknek tartják. Attól tartok, ha mégsem jön el értem, akkor örökre itt rekedek és lassacskán elerodálódok. Még egyszer utoljára meg kell halnom ahhoz, hogy örök nyugalomra leljek. Ez a dal, a Harpy ihlette az új lemezünk címét is.” – tette hozzá Zora Cock.
A zenekar most egy különleges, animációs kisfilmet is közzétett az alkotáshoz, amely cselekményében gyönyörűen levezeti a dal üzenetét és szövegét.
Dallista:
1 Bluebeard's Chamber
2 The Hermit and the Lover
3 The Fossilized Widow
4 My Lonely Crusade
5 Floriography
6 The Catastrophe That is Us
7 A Last Sigh of Bliss
8 Green Light Across the Bay
9 I Buried Us
10 Harpy


