Régi-új dallal pörög a Mägo de Oz!

collageooooooooooz2.jpg

Többször is hírt adtunk már arról, hogy április 9-én tölti fel a lemezboltok polcait a Mägo de Oz vadonatúj nagylemeze, ami a Bandera Negra címet viseli. A pandémiára való tekintettel a zenekar egy minden tekintetben humoros, olykor komoly hangételű kiadványt rögzített, és elmondásuk szerint egyes dalukat nem is igazán kell komolyan venni, inkább csak szeretni.

A lemezről addig két kislemezt ( El Cervezo (El árbol de la birra) , Tu Madre Es Una Cabra) ismerhettünk meg, amelyek rendre elnyerték a nagyérdemű kegyeit, hiszen mind két szerzemény a bulizás alapfeltétele. A napokban azonban újabb jó hírrel jelentkeztek a fanoknak, ugyanis elárulták, hogy a La Pegatina után a szintén spanyol Saurom zenekarral készítettek közös dalt.

A minap egyébként weboldalukon elárulták, hogy a szóban forgó nóta már jól ismert a célközönség körében, ugyanis ezúttal a Que el viento sople a tu favor című számukat frissítették fel, mely nóta a 2010-es megjelenésű Gaia III: Atlantia címet viselő albumon kapott helyet.

A Saurom de Oz-féle változat természetesen felkerül a Bandera Negra számlistájára, a csapat belátása szerint pedig imádni való lett a végeredmény - közölték.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása