Úgy fest, Liv Kristine-nek nincs szerencséje a zenekarokkal, ugyanis a Theatre Of Tragedy és a Leaves’ Eyes után, most a Coldbound-ból is kitették a szűrét. Az énekesnő tavaly jelentette be miszerint csatlakozik az ex-Ensiferum-billentyűs Meiju Enho gárdájához, nem sokkal később pedig már publikálásra is került a Slumber Of Decay című sláger.
A világjárvány ellenére a csapat továbbra is aktívan stúdiózik, mi több, kiderült, hogy készülő nagylemezükön igazi parádét készülnek felvonultatni, hiszen több vendégénekes fogja tiszteletét tenni egy-egy dal erejéig. Mint kiderült, ennek oka egészen egyszerű: Liv és a Coldbound útjai hónapokkal ezelőtt, közös megegyezés alapján elváltak – állítja a zenekar.
Mint azt mindannyian tudjátok, az utóbbi két évet érintette a világjárvány. Az utazások korlátozása óriási akadályt jelentettek, és ez kihatással volt a zeneszerzésre. Sok változás történt, egészen addig, amig már nem tudtunk további lehetőséget találni arra, hogy a néhány éve elkezdett munkánkat befejezhessük.
– fogalmazott a banda, majd rövidesen rá is tértek a lényegre:
(....) Tiszteletben tartva az érintett személyeket, és magát a zenét, ami a fő hajtóerő, azt látva, hogy kockán forog a munkánk, kölcsönösen nehéz helyzetbe kerülve úgy döntöttünk, hogy a munkánkat Liv Kristine nélkül fejezzük be. A fejlődés és a továbblépés érdekében, sajnos meg kellett hoznunk ezt a fájdalmas döntést. (...)
– kommentálták.
Liv semmilyen információt nem közölt távozását illetően, annyit azonban tudni, hogy szorgosan dolgozik vadonatúj szólólemezén, s emellett a színpadra is mihamarabb vissza kíván térni.