Mint minden évben, úgy idén is akad jó néhány lemez, amely különleges, kerek évfordulót ünnepel. Legújabb sorozatunkban ezen kiadványok közül szemezgetünk, így ahelyett, hogy külön-külön tennénk említést róluk, most egy csokorba szedtük a 10, a 15, a 20, a 25, vagy épp a 30 éve debütált korongokat, ezzel kialakítva egy igazán színes listát ikonikus, mérföldköveket jelentő kedvenceinkről. Tarts velünk!

Nightwish – Wishmaster (2000)

Májusban lesz 25 éve annak, hogy boltokba került a Nightwish mind a mai napig nagy becsben tartott harmadik stúdiólemeze, a Wishmaster. A korong olyan ikonikus nótáknak adott helyet, mint a She Is My Sin, a The Kinslayer, maga a címadó Wishmaster vagy a Deep Silent Complete. A Tarja Turunen vezette legénység első nagyobb sikerei is ezen lemez jóvoltából könyvelhetők el, hiszen alig néhány óra telt el a megjelenését követően, amikor már bearanyozódott, ráadásul igen patinás előadók újdonságait sikerült maga mögé utasítania.

A dalok javarészt fantasy-ihletésűek, erre tökéletes példa a háromfelvonásos FantasMic, de a Wanderlust és a címadó is mesterien építkezik a fikciókból. Noha a Wishmaster az álmok és a képzelet végtelen esszenciáit kapcsolja össze, valós események is éppúgy hatással voltak a készülésére, a The Kinslayert például a Columbine középiskolában történő mészárlás ihlette.

Mägo de Oz – Gaia II: La Voz Dormida (2005)

2005 novemberében, avagy húsz évvel ezelőtt került boltokba a spanyolok lemeztrilógiájának második felvonása, a Gaia: La Voz Dormida. A 2003-as debütálású Gaia lemez folytatása is legalább olyan komplex, mint elődje, sőt talán még összetettebb is, nem véletlenül aposztrofálják a zenekar legpazarabb alkotásának. Tartalmát tekintve, a La Voz Dormida egy dupla lemez, amely mindent egybevetve közel kétórás terjedelmet jelent, amely önmagában felér egy komplett show-val. A dalok abszolút nem rövidek, sokkal inkább fordulatosak, rétegezettek és kifinomultak, némelyikük pedig egyfajta tisztelgés az ikonok előtt.

A címadó La Voz Dormida kapcsán például nemcsupán véletlenül vethető nagyító alá a Helloween Guardians című slágere, ahogyan a La Cantata del Diablo – Missit me Dominus sem elvétve szólaltatja meg az Iron Maiden The Edge of Darkness című eposzát. A La Voz Dormida tartalma gyakorlatilag csakis közönségkedvenceket tartalmaz, elég csak a Patricia Tapiával felvett Diabulus In Músicára gondolni, vagy ott van még az El poema de la lluvia triste, a La posada de los muertos, a Desde mi cielo, vagy a már említésre került több mint húsz percet felölelő La Cantata del Diablo, amelyben José Andrea mellett Aurora Beltrán, Leo Jiménez, és Victor García is mikrofont ragad.

Leaves’ Eyes – King Of Kings (2015)

Amikor 2015-ben boltokba került a Leaves’ Eyes hatodik stúdiólemeze, még senki sem gondolta, hogy ez lesz a legutolsó korong, amelyen Liv Kristine hallható. Sajnos végül így lett, ám fogalmazhatunk úgy is, hogy az énekesnőt pont, hogy a csúcson tették a ki a zenekarból; hiszen bár a nagyérdemű rendre konstatálta mire számíthat a zenekartól, a King Of Kings lett végül az a lemez, amely végül új fanokkal gazdagította az együttest.

A vikinges tematika uralta hanghordozó egyértelműen a formáció egyik legkiemelkedőbb darabja, amely kapcsán abszolút nincs hiány a vendégzenészek varázslatából. A dalokban például ugyanaz a londoni kórus hallható, amely többek között A Gyűrűk Ura filmzenéjében is hallható, a The Waking Eye-ban Oliver Palotai szólaltatja meg a billentyűket, míg Palotai felesége, Simone Simons (Epica) az Edge Of Steel című nótában ragad mikrofont. Érdekesség, hogy Liv és Alexander Krull fia, Leon Krull is igen kiemelkedő szerepeket nyújtott, hiszen nemcsak narrációját hallhatjuk, de a kisfilmekben is felbukkan.

Edguy – The Savage Poetry (2000/1995)

Érdekes jubileumot ünnepel idén a parkolópályán lévő Edguy negyedik nagylemeze, a korongot ugyanis már 1995-ben rögzítette a csapat demóként, majd öt évvel később úgy döntöttek, hogy újra felveszik és új lemezükként fog debütálni. Mivel a zenekar az első kiadáskor nem tartozott egyetlen kiadó kötelékébe sem, majd végül az AFM Records leszerződtette őket, nemcsak a dalok újra felvett változatát jelenítették meg, de az eredeti demókat is elérhetővé tették, ezzel némi párhuzamot mutatva az esetleges változtatásokat illetően.

Blind Guardian – Beyond The Red Mirror (2015)

2015-ben adta ki 10. nagylemezét a speed/power metálos Blind Guardian, mely formáció idén több jubileumot is ünnepel, most azonban első körben a tizedik jubileumát ünneplő Beyond The Red Mirrorra fektettük a hangsúlyt. A dalokat a sci-fi és a fantasy ihlette, csakúgy, mint a németek legtöbb dalát. Maga a korong egyébként igen pozitív kritikákban részesült, különösen a Twilight of the Gods című tételt méltatták, amely az első kislemezként került publikálásra.

A zenekar némi extrával is szolgált a fanoknak, Doom című daluk, ugyanis kissé átköltve ugyan, de helyet kapott a lemezen, dacára annak, hogy eredetileg az 1998-as Nightfall In Middle-Earth-re készült, mely kiadvány teljes egészében Tolkien Szilmarilok című művén nyugszik.

Sinergy – To Hell And Back (2000)

Az ezredforduló hetedik hónapjában jelent meg a finn Sinergy második korongja, a To Hell And Back, mint az igencsak sikeres Beware The Heavens utódja. A zenekar, – amelyet olyan ikonikus zenészek alkottak, mint Kimberly Goss énekesnő, Alexi Laiho (ex-Children Of Bodom), Roope Latvala (ex-Children Of Bodom), Marko Hietala (Tarot, ex-Nightwish) és Tommi Lillman dobos – népszerűsége tovább nőtt a lemezzel, olyannyira, hogy a debütálás után már a Tarja Turunen vezette Nightwish előzenekaraként járták a világot. A korong olyan megmásítatlan alkotásokat vonultat fel, mint a Wake Up In Hell, a Midnight Madness, a Lead Us to War, vagy akár a Gallowmere.

Children Of Bodom – I Worship Chaos (2015)

A dallamos death metálban utazó Children Of Bodom kilencedik, egyben utolsó előtti nagylemeze korántsem úgy sikerült, ahogyan az a nagykönyvben meg lett volna írva, a csapaton belül ugyanis ekkoriban már óriási méreteket öltött a feszültség, amely végül Roope Latvala távozásával valamelyest csillapodni látszott, ám láthatóan a zenekar további egy lemez erejéig  tudta megőrizni a világbékét, majd 2019-ben bejelentették feloszlásukat; egy évvel később pedig elhunyt a zenekar ikonikus frontembere, Alexi Laiho.

Az I Worship Chaos a kritikusok és a fanok szerint is a zenekar leggyengébb alkotása lett, amelyben egyébként maga Laiho is állást foglalt, egy interjúban ugyanis elárulta, hogy ez az album a „legkevésbé kedvenc gyermeke”. Noha maga a korong sokkal inkább kudarc, mintsem dicsőség, azért mégis sikerült feltornázni a népszerűségét az olyan daloknak, mint a Morrigan, az I Hurt, vagy a My Bodom (I Am the Only One).

Arch Enemy – Doomsday Machine (2005)

Amikor felmerült a Doomsday Machine rögtön két ikonikus dal ugrik be a nagyérdeműnek, amely nem csak a lemezt, de a zenekar nagy ívű himnuszait egyaránt fémjelzi: a Nemesis, és a My Apocalypse. Nos, ezeken kívül további kilenc ikonikus tétel alkotja az Angela Gossow-éra idén húszéves alkotását, amely egyébként az utolsó olyan korong a csapat történelmében, amelyen még mindkét Amott gitáros szerepel.

A tesók útjai nem sokkal a lemez felvételei után elváltak, noha Chris Amott később mégiscsak visszatért, sőt napjainkban is kisegíti a zenekart dalszerzés terén. Noha a korong szépen menetelt az eladási listákon, a kritikusok zöme mégis negatív visszhanggal illette, arra hivatkozva, hogy az Arch Enemy képtelen a megújulásra.

Helloween – Keeper Of The Seven Keys: The Legacy (2005)

Közel két évtizeddel az 1987-es Keeper of the Seven Keys I, majd az 1988-ban debütált Keeper of the Seven Keys II után, 2005-ben újabb Keeper-album érkezett a Helloween konyhájáról, méghozzá Keeper Of The Seven Keys: The Legacy elnevezésen. A zenekar igencsak kitett magáért a korongon, a The King for a 1000 Years például a valaha kiadott leghosszabb daluk lett, a Light the Universe-ben Candice Night hallható, az Occasion Avenue elején pedig az első két Keeper lemez néhány dalából vágtak be részleteket, természetesen Michael Kiske énekével.

„A japán lemezcégtől valaki arról áradozott Weikinek [Michael Weikath, gitáros], hogy mennyire elégedett az új felállásall. Valami olyasmit mondott neki, hogy az új felállás olyannyira erős, hogy érdemes lenne készíteni egy Keeper lemezt, mintegy demonstrálva, mennyire erős a zenekar. A lemezcég unszolására végül beadtuk a derekunkat, de határozottan másként szerettünk volna hozzá látni, nem akartuk lemásolni a régi dalainkat, valami teljesen újat akartunk. Végtére is... a lemez kiérdemelte a címét, még ha egyesek úgy vélekednek is, hogy nem.” – mesélte az albumról Markus Grosskopf .

Doro – Calling The Wild (2000)

Az ezredforduló Doro számára is igen izgalmasan alakult, a német pacsirta ugyanis akkoriban dobta piacra hetedik saját neve által fémjelzett nagylemezét, amely Németországban szeptember 11-én, az Egyesült Államokban pedig szeptember 12-én került boltokba – utóbbi kapcsán pedig egy teljesen más borítóval. Tartalma is igen bőséges lett, hiszen az európai kiadás közel húsz dalt tartalmazott, míg az amerikai ezzel szemben csupán 14-es. Ha mindezekhez pluszban hozzátesszük, hogy az énekesnő 2010-ben újra kiadta a korongot, amely további egy bónuszrészleget takart tizenegy dallal, akkor kiegyezhetünk abban, hogy aki elindítja az albumot az két napig simán el is él rajta.

A dallista egyébként olyan nagy sikerű slágereket vonultat fel, mint a Kiss Me Like a Cobra, a Love Me Forever, vagy Billy Idol White Weddingjének az újragondolása.  A dalokban egyébként olyan neves zenészek közreműködnek még, mint Eric Singer, Slash és Lemmy Kilmister – többek között.