Egyetlen mondattal helyre tett egy rajongót Floor Jansen!

collage8675.jpg

Újfent bebizonyosodott, hogy Nightwish-énekesnőnek lenni bizony nem egy könnyű feladat, még akkor sem, ha az illető álom melónak éli azt meg. Az sem vita tárgya már, hogy a banda és alapító-frontasszonyuk, Tarja Turunen neve olyannyira egybeolvadt, hogy a finn pacsirta árnyékában bizony nehéz bukkanók nélkül teljesíteni, de fogalmazhatunk úgyis, hogy gyakorlatilag lehetetlen – tartják a legnagyobb fanok.

Anette Olzon évekig próbálta kivívni a rajongók kegyeit, és ha bár Floor Jansen kissé sikeresebben édesgette magához a fanokat, azért ő is kap még jócskán hideget-meleget. Floor már többször is kifakadt közösségi oldalain és interjúkban is egyaránt, miután megunta, hogy a rajongók folyamatosan megpróbálják összeugrasztani őt Tarjával, illetve, hogy ezáltal folyamatosan kellemetlen szituációkba kergetik mindkettőjüket.

Floor és Tarja nagyon jó barátok, ezt soha nem is rejtették véka alá, mi több, többször is dolgoztak már együtt, emellett tökéletesen tiszteletben tartják egymás karrierjét, a zenekartól függetlenül. Floor most egy kis mókára hívta fel a nagyérdemű figyelmét, ugyanis közzétette vadonatúj tiktokos ötletét, ezzel is feldobva a szürke hétköznapokat. Habár maga az ötlet nagyon jó buli, a dalválasztás szempontjából újfent belekötöttek az énekesnőbe, aki azonban csodásan helyt állt és mindössze egyetlen mondatával beégette a kellemetlenkedő kommenttelőt.

Történt ugyanis, hogy Floor egy populárisabb Nightwish-dalt választott ez pedig nem is lehetett volna más mint a Nemo. Miután a Nightwish is megosztotta az énekesnő ártatlan kihívását, hamar betámadták, mondván, a Nemo Tarjához tartozik, nem pedig hozzá. Jansen nem esett kétségbe, hiszen egyetlen mondattal bannolta a károgót, a többi fan pedig nem győzte dicsérni helytállását.

Talán megkérhetnéd Tarját, hogy jöjjön ő is TikTokra! Jó móka lenne!

– reagált leleményesen az énekesnő.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása