Hivatalos közleményben tudatta a fanokkal a spanyol Mägo de Oz, miszerint sevillai fellépésüket két ízben is helyettesekkel kényszerültek volna lebonyolítani, miután Patricia Tapia és Javier Domínguez is egyaránt a sürgősségin kötöttek ki.
Az énekesnő vérszegénység gyanújával került kórházba, és jelenleg is a vizsgálatok eredményére vár, hogy kiderüljön pontosan mivel is kell szembe néznie, ennek nyomán rögvest új embert kellett a mikrofon mögé állítani, azonban egyetlen bátor jelentkező akadt, aki bevállalta, hogy kevesebb, mint 48 óra alatt bemagolja azt a húsz dalt, amiből összetevődik a show.
„Patricia Tapia szerdán került a sürgősségi osztályra vérszegénység gyanújával (még mindig a vizsgálatokra vár). A hír hallatán azonnal elkezdtünk helyettest keresni, olyant, aki képes másfél nap alatt húsz dalt megtanulni, hogy megcsinálhassuk a sevillai show-t. Egyetlen bátor jelentkező volt, aki bevállalta a kihívást és neki látott a munkának, ez pedig Clau Violette az Astray Valley-ből.” – mondják Patri kapcsán, a java azonban még csak ezek után jött.
„Tegnap délután Zeta felhívott bennünket, majd elmondta, hogy a sürgősségi osztályra került hányás és hasmenés következtében. Számos vizsgálat után végül bélfertőzést diagnosztizáltak nála.” – folytatják.
„Mivel már csak néhány óra van hátra az indulásig, és mivel lehetetlen ennyi idő alatt helyettesítést találni Zeta helyére, kénytelenek vagyunk tájékoztatni a szervezőket arról, hogy nyilvánvalóan a Mago nem tudja megcsinálni a show-t Zeta vagy Patri nélkül (helyettes nélkül és a rendelkezésünkre álló rövid reakcióidő miatt).” – tették hozzá.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A banda ezúton is elnézést kér a fanoktól, de mivel Zeta helyére már biztosan nem találnak olyan énekest, aki órák alatt képes bemagolni az újabb tételeket a fellépés végül elmarad, ami számukra is egy váratlan egyben igen frusztráló eset. A Mägo egyébként a tavaly ősszel megjelent Bandera Negra című nagylemezével járja a világot, emellett Love And Oz II címmel dolgoznak egy válogatás–balladalemezen .