Tavaly ősszel jelent meg a Mägo de Oz tizenötödik stúdiólemeze, a Bandera Negra, mely kiadvány hatalmas sikerre tett szert világszerte. A formáció jelenleg jól megérdemelt pihenését töltét, rövidesen viszont visszatérnek a színpadra, ugyanis idén végre berobbant a fesztiválszezon.
Mindeközben spanyol varázslóink messze nem töltik üresben a mindennapokat, ugyanis Love And Oz II címmel bejelentették vadonatúj válogatáslemezük érkezését! A 2011-es megjelenésű Love And Oz folytatása ezúttal is a zenekar legszebb balladáit sorakoztatja fel, ám az első előzetes alapján, nagy valószínűséggel a legtöbb dalt újra rögzítik az új felállással.
Ennek nyomán derült fény arra is, hogy helyet kap a kiadványon a rajongók által közkedvelt No me digas adiós című sláger is, ami eredetileg Txus di Fellatio verses-lemezén, az El cementerio de los versos perdidos sorait ékesíti. A dalt eredetileg Juanma Rodríguez (AmigOz, ex- Mägo de Oz) és Leo Jiménez énekelte fel, a rajongók azonban azonnal lázba jöttek, amikor meghallották Zeta (Javier Domínguez) hangjával a tételt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon