Stúdióba vonult Tarja – készül az énekesnő harmadik karácsonyi lemeze!

277247372_5687068244642070_2176096521758695466_n0.jpg

Fotó: The Voice Of Finland

Köztudott, miszerint a Nightwish alapító-énekesnő több lemezen dolgozik egyszerre, erről pedig többször is hírt adott az elmúlt időben. A finn pacsirta elárulta, hogy 2023-ban több újdonság is boltokba kerül majd általa, noha vadonatúj rocklemezének megjelenését 2024-re datálta.

Az énekesnő a héten új dalt publikál majd az Outlanders projekt révén, most pedig kiderült, hogy stúdióba vonult felvenni vadonatúj lemezét is, ami immár a harmadik karácsonyi albumja lesz! A korong természetesen továbbra is a Dark Christmas címet viseli, csakúgy mint a 2017-es kiadvány, amelyhez egy novellát is kreált.

Tarja egyébként a „karácsony királynője" titulust is megérdemli, hiszen 2005 óta járja a világot karácsonyi turnéja keretein belül, ezzel is boldogságot okozva azok számára, akik sajnos nem lelik örömüket az ünnepekben. Az énekesnő sajnos saját bőrén tapasztalta, milyen amikor az ember kiábrándul a fényekből, a dalokból, és már magától a karácsony gondolatától is irtózik, ugyanis édesanyja halála után minden kedve porba hullt.

„2005 óta vannak karácsonyi turnéim. Nagyon bensőséges, nyugtató és energiával felruházott koncertek ezek, melyre a családok együtt érkeznek. Ez egy úgynevezett biztonságos tér, ahol egyszerre tudsz sírni és nevetni.” fogalmazott a Nightwish alapító-énekesnője egy internetes lapnak.

noname2dxgfhfdsydfgh.jpg

Fotó: Kitty van de Waart

„Vannak olyanok, akiknek kicsit sem kellemes az ünnepi időszak. Vannak, akik nem a családjukkal érkeznek, de olyanok is, akiket bizonyos körülmények választanak el a családjaiktól, és ezért egyedül vannak. A legtöbbünk számára ez az év egyik legszebb időszaka, hiszen együtt lehetünk a családunkkal, viszont ez nem mindenkire igaz. Célom, hogy a koncertjeimmel enyhíteni tudjak a magányos embereken.” – mondja.

„Amikor édesanyám meghalt, én is ugyanígy éreztem. Egyedül voltam, össze voltam zavarodva, és már nem volt meg bennem a szokásos karácsonyi érzés. A karácsony már nem volt a régi számomra, az örömöm elmúlt, a helyébe pedig a vágyakozás lépett. Mostanra megtaláltam a lelki békémet, és már újra élvezni tudom a karácsonyt.” – osztotta meg saját történetét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tarja Turunen (@tarjaofficial) által megosztott bejegyzés

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása