Megvált énekesétől a Gloryhammer!

gloryhammer.jpg

A minap járta be a hír a metálzenei sajtót, miszerint váratlanul megvált énekesétől a Gloryhammer. A zenekar mindössze két mondat keretein belül közölte a hírt, majd nem sokkal később megszólalt az érintett frontember is, aki jelenleg is értetlenül áll az őt ért ultimátum miatt. 

Sajnálattal közöljük, hogy Thomas Winkler már nem tagja a Gloryhammernek. Minden közelgő előadást (beleértve az Alestormmal közös turnét) a tervek szerint folytatjuk, egy új énekessel.

– tette közzé a banda.

Kedves barátaim és Gloryhammer-fanok!

Ma reggel kaptam egy e-mailt a zenekartól, melyben arról tudósítanak, hogy a továbbiakban nem szeretnének velem dolgozni.

– kezdte sorait, mondván, társai a köztük kibontakozó nézeteltéréseket hozták fel indokként, ami végül elbocsátásához vezetett.

dbnews_2019-08-21_gloryhammer-820x619.jpg

Nem találok szavakat. Mindössze annyit mondhatok, hogy ezt a lehető legrosszabb döntésnek tartom, beleértve mindenkit – a zenekart, magamat, és különösen titeket, a rajongókat. Nehéz elhinni, hogy a múlt vasárnapi Bloodstock Fesztiválos koncertünk, hirtelen az utolsó közös fellépésünk lett.

– folytatta.

Miután megszokom ezt az új helyzetet, ígérem, hogy az elválást egy új esélyként fogom kezelni, hogy a jövőben új küldetésbe kezdjek, továbbra is a rock és a metál területén.

– tette hozzá.

pic01-1536x989.jpg

A hír természetesen nemcsupán a fanokat, hanem a kollégákat is hidegzuhanyként érte, kaptak is emiatt hideget-meleget a Gloryhammer tagjai. Nem sokkal később egy hosszabb posztot is megosztottak, melyben azt részletezték, hogy bár nem ez volt az elsődleges céljuk, még sem láttak jobb megoldást.

Nyilván mindannyian szomorúak vagyunk, amiért ez történt, és senki sem akarta, hogy ez legyen az eredménye, de úgy éreztük, hogy nincs más lehetőség. A Tomra való tisztelettel nem szeretnénk tovább részletezni a történteket.

– olvasható, többe között. 

A 2010-ben alakult Gloryhammer eddig három nagylemezt dobott piacra, debütáló korongjuk 2013-ban került boltokba, Tales from the Kingdom of Fife címmel, őt követte 2015-ben a Space 1992: Rise of the Chaos Wizards, legutóbbi alkotásuk pedig 2019-ben, Legends from Beyond the Galactic Terrorvortex elnevezésen hódította meg a világot. A formáció már gőzerőkkel keresi Thomas Winkler utódját, emellett új lemezük is körvonalazódik. 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása