Vannak zenekarok, amelyek úgy lesznek sikeresek, hogy nagy tetteket visznek véghez, miközben ott vannak, azok, akik pusztán szórakoztatni szeretnek; és bár negyedrészt komolyan vehetetlenek idővel — és bizonyos momentumok révén — mégis sikerül bemászniuk az ember bőre alá.
Ilyen vagy legalábbis ehhez hasonló jelzővel lehetne jellemezni a Trick Or Treatet is, és ha valaki egészen jeles angolból az azonnal levághatja, hogy az olaszokat a német tökfejek munkássága inspirálta a hangszerragadásra, Alessandro Contiék pedig most becsületesen le is tették nekünk nyolcadik lemezüket.
A zenekar azért mégsem teljesen elkerülhetetlen, az eddig megjelent hét lemezük során ugyanis olyan patinás neveket sikerült rábírniuk a közös munkára, mint... (dobpergést ide!) Michael Kiske (Helloween), Andre Matos (ex-Angra) vagy épp Tim "Ripper" Owens (ex-Judas Priest, ex-Iced Earth, ex-Yngwie Malmsteen). Érdekesnek találtam, hogy az általuk tolt power metált konkrétan lemezről lemezre simán át lehetne keresztelni, amihez rengeteget hozzátesz a korongok koncepciója.
Mindezeken felül, már maga a lemezcím és a borító is komoly easter egg, hiszen könnyedén kirajzolódik az album hangulata, ami bármennyire is meglepő, de sosem ugyanolyan. A debütáló Evil Needs Candy Too például egy egészen szórakoztató gyártmány, egyszerre tükrözi a bolondozást és az elhivatottságot. Jelentem, innentől már csakis jobban fest a diszkográfia.
Három éve jött ki a banda legutóbbi barkácsolása, amelyen érdekes vegyületek mutatkoztak, aztán mindezt megküldték egy koncertlemezzel is, merthogy miért is ne. A Ghosted kapcsán megtudhattuk, hogy a formáció legrendhagyóbb korongjához lesz szerencsénk, amely nemcsak a címéből adódóan szellemes, hiszen magát a tartalmat is népszerű horrorfilmek inspirálták, na meg a srácok egyéb agyszüleményei.
Hallott már valaki olyanról, hogy egy intró kliséket halmozhat? Ha nem, akkor íme: a lemezen elsőként kísértő, mindössze néhány másodperces Lost In The Haunted House pontosan ilyen. Krecsegő hangok, kísérteties billentyű alapok, melyek eskü még a Nightwish Parfume Of The Timeless taktusait is bevonzzák egy röpke pillanatra, majd a filmekben is rendre felbukkanó huhogó, ufók és szellemek közeledtét jelző ikonikus hang, amelynek hallatán lazán konstatálod, hogy valami közeleg feléd, és az a valami nem feltétlenül jó. Ez esetben pontosan jól tudjuk, hogy további tíz dal fog kitárulkozni előttünk, és ez egyszer boldogan veszünk részt a játékban, merthogy nincs mitől félnünk — maximum attól, hogy mire a végére érünk, halványlila fogalmunk sem lesz arról, mi ment itt végbe több mint háromnegyed órán keresztül.
Viccet félretéve, igencsak ígéretesen indul a lemez, a Craven Road dallamai ha megkísértve is, de hozzák a power metálos elemeket, mondjuk a verze részek még a Helloween-klasszikus Eagle Fly Free verzéit is meglengetik, Conti mester pedig ezúttal bizonyítja, hogy kivételes hang a palettán. Fülbemászó dallamok és vokális akrobatikák melegágya az Adrienne Cowannel felvett Bloodmoon, amelyet voltaképp a lemez húzódalának is aposztrofálhatunk, Luca Setti dobos egyébként kiemelkedő teljesítményt nyújt a tételben, de voltaképp az egész lemezen rá lehet csodálkozni virtuozitására.
A címadó Ghosted szaggatott-hullámzó taktusai is olyan dallamorgiát csapnak, hogy az ember komoly késztetést érez a replay gomb lenyomása iránt, míg az Evil Dead Never Sleeps lüktető dallami egyenesen az Angrát idézik, de azért komolyan befigyel a korai Helloween hatása is. A Trick Or Treat tehát abszolút nem árul zsákbamacskát új lemezével, mi több, a szellemeket sem zárták szorosan a palackba, és hát hol van még a kísértés vége...
A Return To Monkey Island pontosan olyan, amilyennek egy Christopher Bowesszal készült nóta képzelhető: alestormos beütések, kalózos atmoszféra, mindezek fejében pedig a legembertelenebb szöveg, amely egyben a legszórakoztatóbb is, és megmondom őszintén talán a legszuperebb zenei megoldások is ezen tétel révén jelennek meg.
Mindent egybevetve, igen kellemes hallgatnivaló a Ghosted, ami leginkább a nyitottabb szemlélettel bírók számára ajánlott, vagyis olyanoknak, akik vevők például a Nanowar Of Steel és hasonlók munkásságára. Na most, ezt a párhuzamot sem kell túlzottan készpénznek venni, hiszen Alessandro Conti mégis csak megjárt egy Rhapsodyt, jelenleg pedig a Twilight Force-ban jeleskedik, ráadásul a Trick Or Treat sem veszi félvárról a lemezgyártást, csak épp nem túl hétköznapi módon zendül fel a termés, amit épp megalkotnak.
Az értékelésem plusz egy pontjában nagy szerepet játszott, hogy valóban jól szórakoztam a lemez hallgatása közben, noha az indokolatlanul túltolt különféle effektek és prüttyögések olykor egészen zavaróak, a dalok azonban teljesen magukkal ragadnak. Korai azt mondani, hogy a Ghosted lenne az év lemeze, az azonban vitathatatlan, hogy ez idáig nekem egyértelműen ez a kedvenc lemezem 2025-ből, amelyben csalódás nincs, kísértés viszont annál inkább, ennél hangulatosabb pedig aligha lehet egy csokit vagy csalunk akció.
Dallista:
1 Lost In The Haunted House (intro)
2 Craven Road
3 Bloodmoon
4 Ghosted
5 Dance With The Dancing Clown
6 Polybius
7 Evil Dead Never Sleeps
8 Return To Monkey Island
9 Make A Difference
10 The 13th
11 Bitter Dreams
Album: Ghosted
Előadó: Trick Or Treat
Kiadó: Scarlet Records
Megjelenés: 2025.04.25.
Értékelés: 9/10
