Tizenkettedik nagylemezét publikálta március 15-én a spanyol Saurom. A formáció közel három évtizedes pályafutásának első fele abszolút a nem túl emblematikus témák melegágya, az alkotás valódi gyöngyszemei ugyanis jobbára a 2012-es Vida című lemezzel kiindulva keresendők.

Talán pontosan ez az oka annak, hogy a banda legjobb lemezeként az öt évvel ezelőtti Música emelhető ki igazán, noha a két éve debütált El Pájaro Fantasma sem volt rossz, de messze alulmúlta a várakozásokat. Nem volt egyszerű tehát nekiülni az új lemeznek, amelynek alapját teljes egészében Antoine de Saint-Exupéry népszerű műve, A kis herceg szolgáltatta.

Tekintve, hogy az előző lemeznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, eleinte el sem mertem indítani az El Principito alkotta dalcsokrot, ám amikor megpendültek az Intro (Prólogo) dallamai minden kétes gondolatom szertefoszlott. A lemezt nyitó instrumentális mű nemcsak audiós, hanem egy semmihez sem fogható vizuális hatással bír, a borítón látható könyv kinyílik, a szereplők életre kelnek, maga a zene pedig elbűvöl.

Pozitívumként könyvelhető el, hogy a zenekar most nem akart túlzottan grandiózus lenni, csak önazonos, ennek ékes példája, hogy ismét a folkos, kelta elemeket helyezték előtérbe, a szimfonikus részeket kiküszöbölték a billentyűkkel, bemutatva ezzel a kevesebb néha több szabvány hatásosságát.

Bevallom, azon kevesek közé tartozom, akik érdeklődve pörgették le a lemez instrumentális verzióját is, mivel az eredeti nyomán sokszor volt olyan érzésem, hogy szöveg dallamvezetése koránt sincs összhangban magával a zenével, amely szüntelenül magával ragadó, de valamiért mégsem stabil – ez egyébként az előző lemeznél is egy negatív élmény volt.

Nem különösebben lehet külön-külön kiemelni dalokat, ugyanis a 14 szerzeményből legfeljebb 10 nem sokban különbözik egymástól, egyedül talán az El Rey Que No Sabia Mandar és az El Mordisco De La Serpiente képes valami mást nyújtani. Előbbi taktusai egyenesen a Korpiklaani-t idézik, míg utóbbi a lemez leghosszabb tételeként a legkomplexebb is egyben. Az El Mordisco De La Serpiente különlegességét egyébként Elizabeth Amoedo szolgáltatja, aki két karaktert is megtestesít angyali szopránjával, majd sátáni hörgésével. Az énekesnő egyébként az előző korongon is szerepeltette magát, akkor a címadóban brillírozott egy hatalmasat.

Elvétve ugyan, de még a Nightwish hatása is megvillan egy-egy tételben, amelynek jelei már két évvel ezelőtt is megmutatkoztak itt-ott, míg a lírai darabok most sem bizonyultak a legjobb választásnak, valamiért sokkal inkább rontják az összhangot, mintsem felemelnék azt. Ezek azok a bizonyos töltelékdalok, amelyek, ha esetleg lemaradtak volna a lemezről senki sem törne pálcát a zenekar felett, sőt, bocsánatos bűn lett volna, ha inkább lemaradnak.

Végtére is, a Saurom valamelyest bepótolta, ami az El Pájaro Fantasma kapcsán csupán illúzió maradt. Nem könnyű csemege az El Principitó, viszont fényévekkel mozgalmasabb, mint két évvel ezelőtti elődje. A srácok ezúttal nem hagyatkoztak az üres ígéretekre, valószínűleg ők is érezték, hogy az előző lemez kapcsán eldurrogtatott, nagyívű olykor igen impulzív szócsatájuk nem feltétlenül mutatkozott meg a végeredményben...

Ellenben most, amikor kevesebb cukormázzal hirdették az új lemez érkezését, valóban érezhető/érzékelhető a befektetett munka, és ha nem tudnánk, hogy idén lesz egy nagyon váratós Mägo de Oz-lemez azt mondanám, hogy a Saurom nagy eséllyel elkobozhatná "az év folk metal albumjáért" járó díjat, mivel a spanyolok idén olyan dallamokat szállítanak, amelyek vetekszenek a Mägo ízléses dallamaival.

Dallista:

1. Prólogo
2. El principito
3. Baobabs
4. Mil estrellas
5. El rey que no sabía mandar
6. El vanidoso
7. El farolero
8. Un segundo
9. El vínculo
10. Todo en mi vida
11. El aviador
12. Interludio en las tinieblas
13. El mordisco de la serpiente
14. Epilogo

Album: El Principito

Előadó: Saurom

Megjelenés: 2025.03.15.

Értékelés: 8/10