Tarja: Hat éve debütált az Ave Maria – En Plein Air

tarja_avemaria_wallpapter_001_3840x2400.jpg

Tarja Turunen korunk egyik legsokoldalúbb előadója, hiszen amellett, hogy sikeres karriert tudhat magáénak metálénekesnőként, folyamatosan új dolgokat próbál ki, melyek rendre gyümölcsöző eredményeket mutatnak. 

Hat évvel ezelőtt is új ötlettel állt elő, ugyanis 2015 szeptemberében jelent meg első klasszikus lemeze, az Ave Maria – En Plein Air, melyen az Ave Maria tizenkét, különböző szerzőktől származó változata hallható – köztük a Nightwish-alapító saját szerzeménye is.

Mivel soha nem volt elég időm arra, hogy csak klasszikus lemezen dolgozzak, ezért nagyon szerettem volna, ha sikerülne összehozni. A zenével kapcsolatos gyökereim a klasszikus zenéhez köthetők, hiszen 6 éves koromban kezdtem tanulni. Sok-sok évvel ezelőtt viszont metálénekesnő lettem, de manapság a technikám sokkal inkább líraibb.

mesélte korábban arra a kérdésre válaszolva, hogy mi minden inspirálta a korong születését.

A lírai szoprán énekesnő zeneszeretete köztudottan a klasszikus zenéből gyökerezik, az ilyen típusú fellépései pedig ugyanúgy rajongók ezreit tudja megmozgatni, mint amikor rock show-val robbant színpadot.

Elmondása szerint, nagyon szeretne ehhez hasonló lemezeket készíteni, hiszen nemcsak dalszerzői készségeivel tudna maradandót alkotni, ugyanakkor a filmzene is nagyon érdekli, szívesen szerezne filmzenét.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása