Hamarosan megérkezik Rubén Kelsen újdonsága – kukkants bele!

180088206_2198035710331037_9025110161921216893_n0.jpg

Vuelves A Perder címmel érkezik majd a Débler frontemberének vadonatúj kislemeze, amely egy kisfilm kíséretében, január 14-én fog publikálásra kerülni. A spanyol énekes több kislemezt is boltokba küldött az elmúlt év során, mindezeken túl, pedig két nagylemez köthető a nevéhez.

Elmondása szerint idén nagyobb figyelmet fektet szólókarrierjére, hiszen fent is említett csapata közel állt a feloszláshoz, miután több tag is csoportosan dobbantott a fedélzetről. Később azonban kiderült, hogy semmi ok az aggodalomra, ugyanis Rubén és Nelson Valenzuela új tagokat toboroznak majd, s ha mindez nem volna elég, már azt is tudni lehet, hogy gőzerőkkel dolgoznak vadonatúj stúdiólemezükön is. 

Mindeközben Rubén szólóalbumáról sem feledkezett meg, amelyről legutóbb szeptemberben került publikálásra a Tierras Del Sur című szám, melynek képében képében egy, az énekes számára nagyon kedves nótát tisztelhetünk.

A tétel igen nagy sikernek örvend a célközönség körében, így nem is olyan meglepő, hogy a fanok már most tűkön ülve várják a Vuelves A Perder debütálását, amibe most alább nemcsak belehallgathatsz, de a hozzá készült klipbe is betekintést nyerhetsz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ruben Kelsen (@rubenkelsen) által megosztott bejegyzés

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása