Januárban került boltokba a Kissin’ Dynamite vadonatúj lemeze, ami a Not The End Of The Road elnevezést kapta. A formáció elképesztő sikereket zsebelt be a kiadvánnyal, hiszen népszerűségük tovább nőtt általa, az eladási listákon pedig egészen a hetedik helyig menetelt a lemez, amely valóságos mérföldkőnek számít a banda történelmében.
A német zenész korábban már mesélt egy s mást a lemez készületeiről, valamint a dalszerzési szokásairól, most azonban egy ötéves tervről nyilatkozott a Metal Hammer riporterének, de hozzátett még néhány apróságot, ami jelentősen kapcsolódik legutóbbi lemezük tételihez.
„A célunk az, hogy minden egyes piacon ugyanolyan népszerűek legyünk. Szeretünk hatalmas show-kat csinálni; a következő turnénk elemei például az 1986-os időszakra fog emlékeztetni. Ugyanazokon a színpadon akarunk játszani mint a hőseink. Szeretném hinni, hogy öt év múlva már a legnagyobb stadionokat töltjük meg. Hé, én hiszek a csodákban.” – áradozott.
Az új lemezük persze zsúfoltan tele van furcsábbnál furcsább címekkel, élen a No One Dies A Virgin című darabbal, amiről Hannes a következőket nyilatkozta:
„Képtelenek vagyunk elviselni egyesek sznob kultúráját, akik azt hiszik, hogy jobbak másoknál.” – feleli vigyorogva az énekes hozzátéve, hogy:
„Nem vagyunk paródiazenekar mint mondjuk a Steel Panther. Szeretünk nevetni, de nagyon komolyan vesszük a zenénket. Sosem kritizáljuk a politikusokat. Leginkább az élet szórakoztató dolgairól mesélünk.” – vallotta.