Új kisfilmmel rukkolt elő az Outlanders

noname363639393.jpg

Június 23-án jelent meg a finn/német szuperduó debütáló nagylemeze, a saját magukról elnevezett Outlanders. A Tarja Turunen illetve Torsen Stenzel által életre hívott elektronikus projekt még 2008-ban kezdett körvonalazódni, mi több, Tarja és Torsten egy csomó dalt rögzített az áhított kiadványra, melyek többsége sajnos a technika ördögének köszönhetően teljesen elvesztek.

A tervezett dalokat végül teljesen újra kellett építeni, ám mint kiderült, sok esetben megérte a fáradságot, ugyanis az új változatok sokkal jobban illeszkedtek az elképzeléseikbe. A finn/német duó leszögezte, miszerint 12 dal került fel a lemez dallistájára, ezek közül pedig mindösszesen nyolcat osztanak meg előzetesként, kéthavonta pedig kisfilmek kíséretében publikálták a kiválasztott szerzeményeket.

A csapat legutóbb a Mystique Voyage című dalt mutatta be kisfilm formájában, amely eredetileg Tarja 2013-as megjelenésű Colours In The Dark című rocklemezén kapott helyet, most azonban a nóta egyik nagyon különleges változatát hallhatjuk, amely egyébként hasonlít kicsit a demóváltozathoz, amit a Left In The Darkon ismerhettünk meg. Mint kiderült, a duó az összes dalt megfilmesítette, így a minap került bemutatásra az 1971-hez készült klip, amit alább vehetsz szemügyre.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása