Premier: Therion – Twilight Of The Gods

366714672_825815418999835_9212660915479835720_n_1.jpg

Idén küldi boltokba a Leviathan-trilógia végső felvonását a svéd Therion. A formáció 2021 januárjában publikálta a slágerekkel teli Leviathan első felvonását, amely óriási siker lett a fanok körében, majd ezt követte 2022 októberében a Leviathan II, ami viszont a mérleget egy teljesen más irányba billentette, ugyanis a lemez nem aratott túlzottan nagy sikert, noha tény, hogy a dallistán ezúttal is helyet kapott néhány emblematikus dallam.

Christofer Johnsson, a csapat alapítója azonban igen pozitívan látja a trilógia helyzetét, olyannyira, hogy a közösségi oldalain nemrégiben azt hangoztatta, hogy ha készülne egy válogatáslemez a Leviathan-trilógia legjobb dalaiból, az egészen biztosan maga mögé utasítani a klasszikusnak számító Vovin lemezt.

„Amennyiben a Leviathan III is olyan jól teljesít, vagy még annál is jobban mint az első és a második rész, akkor a trilógia 11 legjobb dalából készült válogatáslemez egészen biztosan felülmúlná a Vovint. Ezzel azt is bizonyítanánk, hogy képesek vagyunk még olyan erős dalokat írni ahhoz, hogy egy új Therion-album legyen a legnépszerűbb mindközül.” – közölte.

A csapat immáron nem is húzza tovább az időt, ugyanis kiderült, hogy a várva várt Leviathan III december 15-én fog a boltok polcaira kerülni, tartalmát pedig mindösszesen 11 dal teszi ki. Ha mindez nem lenne elég, már az első felvezető is hallhatóvá vált, a lemezt záró Twilight Of The Gods képében.

Dallista:

1. Ninkigal
2. Ruler Of Tamag
3. An Unsung Lament
4. Maleficium
5. Ayahuasca
6. Baccanale
7. Midsommarblot
8. What Was Lost Shall Be Lost No More
9. Duende
10. Nummo
11. Twilight Of The Gods

noname000000.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása