Boltokban a Blackbriar új lemeze – klippremier: Spirit Of Forgetfulness

384747046_845273203623621_2327486490774358685_n0.jpg

Ma került az üzletek polcaira a Blackbriar második nagylemeze, az A Dark Euphony. A zenekar tizenegydalos hanghordozójáról mindösszesen négy dal jelent meg előzetes gyanánt, melyek rendre belopták magukat a célközönség kegyeibe.

A formáció ma nagy örömmel jelentette be a kiadvány debütálását, egyúttal megosztottak egy vadonatúj kisfilmet is, ami ezúttal a Spirit of Forgetfulness című dalhoz készült.

„Folyamatosan számoltuk a hónapokat, és most végre itt vagyunk! A debütálólemezünk megjelenése után szinte azonnal neki fogtunk az A Dark Euphony megírásának, ami az elmúlt két évben egy folyamatos procedúra volt, egyben egy vad utazás is.” – olvasható a zenekar közösségi oldalain.

„Szeretnénk köszönetet mondani a producerünknek, Joost van den Broeknek, hogy mellettünk volt ebben az új kalandban, a Nuclear Blast kiadónak, hogy hitt bennünk, és a hűséges rajongóinknak, akikkel kapcsolatban másra sem vágyunk, minthogy végre elmondjátok gondolataitokat az új dalainkról. Megérkezett! Már mind a tiétek!” – közölték.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása