Február első napján került megjelenésre, - az eredetileg 2018 decemberére ígért - a Within Temptation Resist elnevezésű visszatérő korongja. A holland zenekar rövid időn belül hatalmas népszerűséget ért a lemezzel, hiszen rekordidő alatt már több országban is listavezető lett.
A kiadványra három duett is felkerült, melyek elsőként kerültek bemutatásra a várva-várt újdonságról. A Sharon den Adel vezette legénység egyébként két klipet is forgatott, melyek egyike a The Reckoninghez, míg a másik a Raise Your Bannerhöz készült. Köztudott volt, hogy a formáció újabb kisfilmen dolgozik, ám azt sokáig nem árulták el, hogy ezúttal melyik dal is került megfilmesítésre.
A napokban azonban megtörték a csendet, és bemutatták a Supernova című számhoz készült videoklipet, mely nótát az énekesnő az édesapja emlékére írta, aki hosszas betegeskedés után, tavaly áprilisban elhunyt.