Köztudott, miszerint a srácok javában dolgoznak vadonatúj tételeiken, hiszen a közeljövőben új albummal is készülnek. Az újdonság előfutára egyébként a Talán című szám volt, ami hamar belopta magát a célközönség kegyeibe. A Diószegi Kiki vezette formáció egyébként egy ideje már elkezdte felcsigázni rajongótáborát, ugyanis bejelentették, hogy hamarosan újabb nótát hoznak nyilvánosságra.
Az eredetileg holnapra tervezett premiert viszont előrehozták, így a nagyérdemű már szem-és fültanúja lehet a Visszaút névre keresztelt szerzeménynek, mely dal viszonylag rövid időn belül vált közönségkedvenccé.
Íme!
A zenekar egyébként a napokban jelentette be az őszre vonatkozó fellépéseit, melynek során mi is nagy örömmel értesültünk arról, hogy idén Vajdaság sem marad ki a jóból, ugyanis novemberben Temerint és Zentát is megmozgatják majd. Zúzásra fel!