Köztudottan, gőzerőkkel készül a srácok vadonatúj nagylemeze, melynek előfutára a Talán című számuk volt. Maga a nóta júniusban kerül debütálásra egy dalszöveges kisfilm kíséretében, viszonylag rövid időn belül pedig hatalmas népszerűségre tett szert.
Nem titok, hogy a zenekar megállíthatatlan munkába vágott, hiszen az új dalok mellett egy kisfilm forgatása is leköti az idejüket. Azt már tudni lehet, hogy a közeljövőben egy vadonatúj dalt is megosztanak majd a közönséggel, ami viszont még ennél izgalmasabb, az az, hogy már elkezdték felcsigázni a nagyérdeműt a fellépések kapcsán.
Idén szerencsére a Vajdaság-népe sem marad ki a jóbol, hiszen Diószegi Kikiék hozzánk is ellátogatnak majd: november 8-án Temerinben, másnap pedig Zentán csapnak majd egy hatalmas zúzást. A már jól megszokott módon, ezúttal is a már jól ismert, vajdasági Phrenia társaságában adnak fellépést.
Le ne maradjatok, mi már biztosan ott leszünk!
További részletek itt!