Nem is olyan rég volt, hogy hírül adtuk a Runa Llena első lemezének érkezését, mely kiadvány a Maldito Records gondozásában fog debütálni április 21-én. Az egykori Mägo de Oz-tagok által alapított formáció, már néhány dallal belopta magát a célközönség kegyeibe, sikerük pedig napról napra duzzad.
A formáció a mai napon tette közzé első alkotásának borítóját, ezzel együtt pedig az is kiderült, hogy a korong az AON (egy) címet viseli. További információkkal a későbbiekben rukkol elő a spanyol zenekar, de tekintve, hogy a közelmúltban kisfilmet is forgattak, vélhetően egy vadonatúj tételt is bemutatnak majd.