White Dragon címmel, még 2019-ben került boltokba a katalán formáció legutóbbi korongja, noha január óta köztudott, hogy dolgoznak a folytatáson. A nyár folyamán tagváltáson is átesett a csapat, ugyanis távozott a köreikből Ra Tache dobos, kinek utódját azóta már meg is találták.
A részben új felállású csapat tehát már Eleni Nota (ex-Nervosa) ütőssel folytatja az új korong munkálatait, amelyről a minap már közzé is tették az első kislemezes nótát a Prisoner című szám képében, a dalhoz pedig egy videóklip is dukált.
„Négy évvel azután, hogy megjelent a White Dragon című legutóbbi lemezünk, örömmel jelentjük be első kislemezünk megjelenését, a 2023 tavaszán érkező vadonatúj albumunk kapcsán. Addig is légy résen, mivel minden hónapban közzé teszünk majd egy vadonatúj dalt egy hozzá készült kisfilm kíséretében, amibe szívünk-lelkünk beletettük.” – adták hírül közösségi oldalaikon.