Judas Priest-klasszikussal jelentkezett Doro

301396227_5600891776635363_1789093067987894919_n.jpg

Október 27-én jelenik meg a német legenda vadonatúj nagylemeze, ami a Conqueress – Forever Strong And Proud címet kapta. Mint azt már megtudhattuk, az újdonság leginkább a Triumph And Agony illetve a Forever Warriors, Forever United kereszteződése lesz, egyúttal az sem maradt titokban, hogy ez lesz az énekesnő eddigi legkeményebb kiadványa.

„Ez most egy igazán súlyos lemez lesz. Az első öt dal különösen erős lesz, aztán egy középtempós himnusz következik, de még mindig úgy hiszem, hogy egy nagyon erős lemez lesz. Belátásom szerint az  I Will Prevail lesz a legsúlyosabb dala a lemeznek. A lemeznyitó Children Of The Dawn-t pedig egyenesen imádom. Aztán persze lesz néhány duett is.” – árulkodott lelkesen korábban.

Az idén 40. jubileumát ünneplő metalénekesnő október 28-án tart majd egy óriási bulit szülővárosában, Düsseldorfban, a tervek szerint pedig ugyanúgy hallhatók lesznek a lemezbemutató alapját képző szerzemények, mint a vokalista teljes karrierjét lefedő örökzöldek. A múlt héten a Wackenen már adott némi ízelítőt abból, mi mindenre számíthat majd a közönség az októberi bulin, amelyre szintén vednégek sokasága lesz hivatalos.

Doro persze új lemezéről sem feledkezik meg, amelynek első felvezetője, a Time For Justice már szépen aratja sikereit, de mivel közhírré tette, miszerint a Judas Priest frontembere, Rob Halford is énekelni fog az új korongon adta magát a terv, miszerint egy Judas Priest-nótát énekeljenek el együtt, méghozzá a napokban publikált Living After Midnight képében.

Dallista:

CD 1
1. Children of the Dawn
2. Fire in the Sky
3. Living After Midnight
4. All For You
5. Lean Mean Rock Machine
6. I will Prevail
7. Bond Unending
8. Time for Justice
9. Fels in der Brandung
10. Love Breaks Chains
11. Drive Me Wild
12. Rise
13. Best In Me
14. Heavenly Creatures
15. Total Eclipse of the Heart

CD 2
16. Warlocks And Witches (Intro)(Bonus Track)
17. Horns Up High (Bonus Track)
18. True Metal Maniacs (Bonus Track)
19. Heart in Pain (Bonus Track)
20. The Four Horsemen (Bonus Track)

306824-2_1.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása