Új kisfilmmel jelentkezett Tarja

img_0514.jpg

Május 16-án került boltokba Tarja nosztalgiasorozatának legújabb fejezete, amely a 2020-as jubileumi fellépését tartalmazza. A Circus Life című felvétel ugyan elérhető volt az énekesnő első válogatáslemezének egyéb kiadásaiban, önálló kiadványként azonban öt évvel később, azaz idén vált közkinccsé.

A 2020 januárjában rögzített fellépés során egyébként az énekesnő nem kisebb mérföldkövet ünnepelt, mint pályafutásának 15. évfordulóját; ebből kifolyólag, vendégzenészek egész hada kísérte a művésznőt a színpadon, akit mindez mellett szimfonikus zenekar, illetve három vokalista, Clémentine Delauney, Chiara Tricarico és Toni Turunen is kiegészített.

A Nightwish alapító-énekesnője nem titkoltan nemcsak nosztalgia szösszenetekkel rukkol elő a fanok számára, ugyanis gőzerőkkel formálódik a 2026-ra ígért vadonatúj nagylemeze, amelyről egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy egy sokkal súlyosabb anyagra számíthat a rajongóbázis, akik közel hét éve várják már a művésznő legújabb attrakcióját – legutóbbi lemeze, az In The Raw 2019 nyarán jelent meg.

Mivelhogy a várva várt korongra még bő egy évet várni kell, az énekesnő egyfajta kárpótlás gyanánt kisebb-nagyobb kincsekkel lepi meg a tűkön ülő közönséget, melyek javarészt kisfilmek, ám sosem tudni, hogy épp melyik számára kedves fellépés kerül terítékre. Nem történt ez másként a napokban sem, amikor is egy újabb élőfelvételes klip látott napvilágot, a választás pedig az angol, spanyol (argentin akcentussal) és finn sorokból építkező Mystique Voyage-ra esett.

Fotó: ©earMUSIC/Tarja – Circus Life Photo album

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása