Manapság elképzelhetetlen az élet a közösségi oldalak nélkül, pedig volt idő, amikor tökéletesen meg voltunk nélkülük. Mi, akik pontosan jól tudjuk, hogy milyen volt az élet a Facebook, az Instagram és többek közt a Tiktok előtt, gyakorlatilag a korral haladva szoktunk hozzá a világ változásához, egyaránt felmérve azok pozitív és negatív háttereit.
Ezzel szemben a mai kölykök el sem tudják képzelni a világot a közösségi oldalak nélkül, habár tény, hogy ezek legalább olyan hasznosak, mint amennyire károsak. A közösségi média mellett szól, hogy általa sokkal könnyebben követni tudjuk kedvenceinket, ezáltal idejekorán értesülve az újdonságokról és a turnéállomásokról. E téma kapcsán faggatták most a Nightwish alapító-énekesnőjét, kinek elmondása szerint a közösségi oldalaknak megvannak az előnyei, ugyanakkor árnyoldalaik is bőven akadnak.
„A közösségi média nagyon fontos eszköze a hírek és az információk terjesztésének. Szerte a világon, mindenhol jelen van, ráadásul még a fiatalok is igen jól ismerik, elég csak ránéznem a lányomra; neki ugyan még nincsenek közösségi oldalai, viszont idén lesz 12 éves. Mindazonáltal, látom az embereken a kommunikáció hiányát, hiszen manapság csakis telefonon kommunikálunk egymással, ez pedig azt sugallja, hogy már fogalmunk sincs arról, milyen igazán, szemtől szembe beszélgetni egymással, ami elkeserítő.” – fogalmaz az énekesnő.
„A latin kultúrában ennek még mindig nagyon fontos jelentősége van, ami boldoggá tesz, az én kultúrámban viszont az emberek alapból nem beszélgetnek túl sokat, ami sajnos az északi kultúra velejárója. Nem sokat érintkezünk egymással, mivel mindenkinek saját élete van – sajnos én sem töltök túl sok időt a testvéreimmel. Ez is egy olyan dolog, ami segített nekem abban, hogy sokkal nyitottabb legyek, ezt pedig a lányomnak is át szeretném adni.” – tette hozzá, kiemelve, hogy Naomit is arra tanítja, hogy legyen nyitott a világra, és ne zárkózzon el az újdonságok elől.
Tarja néhány személyes történetet is felelevenített, érvelve a közösségi platformok pozitív oldala mellett.
„Ugyanakkor nagyszerű eszköznek tartom a közösségi médiát, hiszen nekem, mint művésznek számos ok miatt szükséges a használata, sőt magának az iparnak is szüksége van rá, mivel ez is része a változásnak, ami néha nagyon nehéz. Csodás eszköz, mivel nemcsak a rajongókkal való kommunikáció tartható fenn vele, hanem sokkal gyorsabban elérheted például a turnédátumokat is.” – mondja.
„Hihetetlen, de annak idején nekem el kellett mennem a könyvtárba, ha meg akartam ismerni egy zenekar teljes történelmét, még akkor is amikor olyan bandákról volt szó, akiket ismertem és szerettem. Amikor meghallottam egy dalt alapos kutatást kellett végeznem, hogy megtaláljam melyik lemezen szerepel, mivel akkoriban még nem tudtad ezeket egyetlen kattintás útján ellenőrizni. A változás olyannyira radikális, hogy a mai fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy nekem például mi mindent kellett átélnem gyerekkoromban, vagy mondjuk tizenéves középiskolásként. A korombeli srácokkal folyton összegyűltünk zenélni, hogy olyanok lehessünk, akár egy igazi banda.” – kommentálja, némileg utalva a Nightwish születésére is.
Az énekesnő arról is szót ejtett, hogy milyen érzés más előadóktól hallania, hogy neki köszönhetően léptek zenészi pályára.
„Lenyűgöző érzés, amikor ezt hallom a lányoktól. Tudod, én mindig lelkesen támogatom és támogatni is fogom a női énekesekkel felálló zenekarokat. Szeretem a támogatásomról biztosítani a nőket, különösen ebben a szakmában, nem számít, hogy milyen korban vannak. Ők olyasvalakinek látnak, aki ilyen-olyan módon erőt ad nekik, ami kifejezetten a célom is, mivel a kapcsolattartás nagyon fontos, nemcsak a nőtársaimmal, hanem a hűséges rajongóimmal is. Tudod, aki most kezdi a pályafutását ebben a szakmában, az láthatja, hogy tele van kihívásokkal, még nekünk is, akik már közel 30 éve ezt csináljuk.” – nyilatkozza a finn Voice egykori mentora, kiemelve, hogy:
„Ez egy soha véget nem érő munka, amely folyamatos elkötelezettséget igényel, különösen akkor ha még nem tartozol a slágeres avagy másnéven a mainstream előadók közé. Nem könnyű, viszont a zene továbbra is itt van nekünk, bennünk él, és ez megmozgatja az embereket. Képzeld csak el, milyen szörnyű hely lenne a világ zene nélkül! Éppen ezért én továbbra is kitartóan hiszek a rockban. Hiszem, hogy ez nem halott ügy. Számtalanszor hallottam már, hogy » a rock and roll halott, és te még hiszel benne? « A válaszom rendre az volt, hogy ez nem igaz, mert ez bennünk él, generációról generációra száll, és hogy igen, én szüntelenül hiszek a rockzenében. A rockzene egyáltalán nem halt meg, mivel mi továbbra is általa lélegzünk, benne élünk, és átérezzük, és ha lehet így fogalmazni, akkor szerintem egyértelmű, hogy ez az idők végezetéig így is fog maradni.” – fordítja komolyra a témát.
Tarja arról sem volt rest beszélni, hogy milyen érzések kavarognak benne, amikor leül a zongorájához komponálni.
„Annyi dalszöveget írtam már arról, hogy sosem tudhatod mi történik holnap, meg kell próbálnod kizárólag a mának élni, követni a szíved, habár tényleg nehéz időt szánni arra, hogy alaposan átgondold mi minden történik veled egy adott pillanatban. Én már képtelen vagyok félelemben élni, így hát amikor kihívások elé helyeznek, gondolkodás nélkül belevágok, mivel tudom és érzem, hogy képes vagyok rá.” – osztja meg.
„Fontosnak tartom, hogy tovább tudjak lépni, és hogy fejlődjek, ami mai napig az elsődleges motiváció az életemben. Amikor lelük dalokat írni, az számomra felér a szabadsággal, mivel nem vagyok rászorulva arra, hogy egy meghatározott módon csináljam a dolgokat. Számomra ez a szabadság ad igazán ihletet, ami tényleg nagyon szuper.” – nyilatkozza befejezésül.