Leköszönt az Angus Mcsix énekese!

collage53256382.jpg

2023-ban került megalapításra az Angus Mcsix nevezetű zenekar méghozzá Thomas Winkler (ex-Gloryhammer) valamint Sebastian Levermann (Orden Ogan) jóvoltából. A zenekar még az évben kiadta bemutatkozó nagylemezét, amely sikerekben és mélypontokban egyaránt részesült.

A zenekar a napokban rukkolt elő egy vadonatúj tétellel 6666 elnevezés alatt, ám a fanoknak egy nem várt meglepetésben volt részük általa, a nótában ugyanis egy új énekes, Sam Nyman azaz Prince Adam McSix is hallható, így az újdonság valójában egy igazán különleges duettre sikeredett.

Mint kiderült, Thomas Winkler nehéz egyben fájdalmas döntést hozott meg az elmúlt időszakban, a zenész ugyanis néhány hónapja édesapa lett, ennek fényében pedig úgy döntött, hogy ideje nagy részét most inkább a családjának szenteli, és lemond a zenekar énekesi posztjáról, utódját pedig saját kezüleg választotta ki.

A zenekar egyébként már gőzerőkkel dolgozik következő nagylemezén, amelynek ugyan egyelőre nem találták meg a tökéletes címet, ám annyi biztos, hogy a terveik szerint színültig lesz slágergyanús, fülbemászó tételekkel.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása