Amikor új Dalriada-album érkezését harsogják a harangok, feszült várakozás veszi kezdetét, majd a debütálás napja valóságos népünnepélybe fordul. A soproni formáció tizenkettedik lemezével örvendeztette most meg a nagyérdeműt, amely négy év elmúltával követi a legutóbbi Őszelő című hanghordozót.
Egy cseppet fájó, hogy többéves várakozás övezi a lemezeiket, másrészt viszont dicsérendő, merthogy folyvást bizonyosságot nyer Binder Lauráék aranybetűs ambíciója, a minőség. Összeszedett, minőségi lemezeket szállítanak, melyek egyazon alapon egyensúlyoznak olyannyira önazonosan, hogy sok zenekar példát vehet(ne) róluk. A Dalriada zenei DNS-e egy vitathatatlan nemzeti kincs, amelynek nemcsak versenytársa nincs, de párja sem.
Több mint két évtizedes pályafutás után bizony nehéz olyan koronggal előrukkolni, amely képes minden egyes fanatikus elvárásának megfelelni, a Dalriada azonban mintha pontosan erre szakosodott volna: játszi könnyedséggel haladnak albumról albumra, mindegyiken valami egészen új színt festve katalógusuk lapjaira, mindezt olyannyira gondosan, hogy sosem ismétlik meg önmagukat.
Kiváltképp szeretem a zenekarban, hogy sosem pufogtatja lemezről lemezre, hogy épp az aktuális a legjobb meló tőlük, mert ezt mi, hallgatók tapasztaljuk meg akkor, amikor kézbe kapjuk az alkotásukat.
Már az Őszelővel is komoly bajba kerültem a kedvenceket illetően, amint egyikre rávágtam, hogy "imádom", már jött is a következő, és végül az egész korong egy becsületes eksztázis-hullám lett. Nem történt ez másként most sem, és a szó, ami leginkább jellemezni tudja a Magvetőt az a hála, hiszen így kell 2025-ben (is) albumot készíteni! Semmi töltelék dal, semmi cukormáz, csak kilenc sláger, ami úgy ivódik a vénáidba, akár a vér.
Nem bírtam ki, már a lemezt nyitó Világost is kétszer kellett lepörgetnem annyira magával ragadott a vágtató, igazi magyaros szerkezete, egyszerűen mesteri szerzemény! Igazából a komplett lemez a replay sorsára jutott, merthogy a Dalriada bizony nem ad lehetőséget a bóbiskolásra, folyamatosan mozgásban tart, és minden dalban átnyújt valami újat.
Ezúttal is kiváló egyensúly uralja a lemezt, hiszen nem mindegyik dalban csendül fel a hegedű, noha kétségtelen, hogy rendre azok a nóták viszik a prímet, amelyekben igen, elég csak oda-vissza pörgetni a Hű szívvel valónak, a Jó remény vagy akár startban a Világos című szerzeményt. Az előzetesként kihozott Hollót is sikerült rongyosra járatnom és minden pillanatban jobban megszerettem, de konkrétan felsorolhatnám akár a teljes számlistát is, hogy hűen demonstráljam mennyire tökéletes lemezt kaptunk a Dalriadától.
Abszolút kedvencet persze ezúttal sem tudtam választani, merthogy mindegyikből sugárzik a zeneszeretet, érezni, hogy élvezet volt megalkotni ezeket a dalokat, nekünk pedig egy óriási élmény a magunkénak tudni őket.
Magyarokként sok mindenre szeretünk büszkék lenni, a listánk első helyén pedig evidens, hogy a nyelvünk áll (vagy a pálinka – ha tényleg becsületesek akarunk lenni). Vannak ugyan kihalt szavaink, vannak régies megfogalmazásaink, s mindezek mellett mostanság egyre inkább a modern kifejezések felé hajlunk. A Dalriada zenéje még ebben is képes kivételes lenni, szövegeik a múlt cseppjeiből állnak össze, olyan atmoszférákat megmozgatva, melyek révén nemcsak azt képesek demonstrálni, hogy miért a világ leggyönyörűbb nyelve a magyar, de azt is, hogy miért is vígad sírva az az istenverte magyar.
Sokszor kérdezték már tőlem, hogy az 5 beszélt nyelvem közül, miért csak magyarul írok...nos, talán pontosan azért, amiért a Dalriada is magyarul szeret alkotni. Nem titkolom, nyugodt szívvel megdobnám a lemezt egy maximális pontszámmal, de valami azt súgja, hogy még ki kell várnom, hiányzik a tűzijáték, de nem kétlem, hogy a következő lemezen már biztosan megérkezik.
Dallista:
01. Világos
02. Jó remény
03. Magvető
04. Igyál betyár
05. Vér a véredből
06. Holló
07. Hű szívvel valónak
08. Virágmező
09. Végek éneke
Dalriada:
Binder Laura - ének, vokálok, hörgés, kórusok
Ficzek András - ének, vokálok, kórusok, ritmusgitár
Németh-Szabó Mátyás - szólógitár
Sulyok Adrián - basszusgitár
Szabó Gergely - billentyűs hangszerek
Monostori Ádám - dobok
Vendégek:
Fajkusz Attila - hegedű
Kovács Gergely - akusztikus gitárok, szóló (Holló, Vér a véredből)
Cserfalvi Zoltán - szóló (Virágmező)
Album: Magvető
Előadó: Dalriada
Kiadó: H-Music Hungary
Megjelenés: 2025.05.23.
Értékelés: 9,5/10
