Ezek a lemezek taroltak 2020-ban!
Ezek a lemezek taroltak 2020-ban!

dpul4c-ac9e8dec-04eb-4977-80af-47fd423c1db30235.jpg

Ahogyan az már hagyománnyá vált, idén is összegyűjtöttük az általunk legjobbnak vélt lemezeket – a listánk természetesen ezúttal is a teljesség igénye nélkül tünteti fel az év folyamán megjelent kiadványokat. A 2020-as évet okkal lehet nagyon utálni, ugyanakkor szeretni is lehet, hiszen megannyi formáció örvendeztette meg újdonságával a fanokat, többük viszont a 2021-es év mellett döntött, ezért bőven lesz okunk várni a következő évet.

...
Megvan a NorthTale új énekese!
Megvan a NorthTale új énekese!

northtale201224.jpeg

A svéd/amerikai zenekar megalakulása 2017-re vezethető vissza, mely formációt igen elismert zenészek alapítottak, ilyen többek között a gitárvirtuóz  Bill Hudson vagy a Twilight Force egykori énekese, Christian Eriksson . A csapat bemutatkozó nagylemeze egyébként tavaly került boltokba Welcome To Paradise elnevezésen, ami hatalmas sikerrel robbant be a köztudatba - megannyi lehetőséget kínálva a zenekarnak.

...

Vadonatúj dallal készül a Sabaton - előzetes!
Vadonatúj dallal készül a Sabaton - előzetes!

5e2b1bdc-sabaton-launches-the-great-tour-2020-vlog-episode-1-streaming-now-image.jpeg

Tavaly került az üzletek polcaira a legutóbbi Sabaton-album , ami a The Great War elnevezést kapta, és ami teljes egészében az I. világháború előtt kíván tisztelegni. A világjárvány terjedésének nyomán természetesen Joakim Brodénék is kénytelenek voltak lemondani a lemezt népszerűsítő koncertsorozatot, ám az énekes korábban már elhintette, hogy mindezek ellenére sem csüggednek, mi több körvonalazódik következő nagylemezük!

...

Dal- és klippremier: dArtagnan - C'est la vie
Dal- és klippremier: dArtagnan - C'est la vie

2.jpg

A napokban adtuk hírül, miszerint március végén kerül majd a lemezboltok polcaira a muskétásrockot játszó zenekar vadonatúj nagylemeze. A Feuer & Flamme címre keresztelt kiadvány érkezéséről a hét elején szerezhettünk tudomást, melynek során már megtekinthetővé vált a korong borítója, a dallistáról azonban továbbra sincs rendelkezésre álló információ, ugyanis a srácok apránként kívánják felforrósítani a hangulatot a debütálásig.

...

Tarja: „Büszke vagyok a Nightwish-ben töltött éveimre!"
Tarja: „Büszke vagyok a Nightwish-ben töltött éveimre!"

4282666751_f44621504b_c.jpg

Tarja Turunen nevét első ízben 1997-ben ismerhette meg a nagyközönség, ugyanis abban az évben került boltokba, az akkor mindössze egy éve létező Nightwish első nagylemeze, az Angels Fall First . Egy évvel később meg is érkezett annak utódja az Oceanborn képében, az akkori kritikusok pedig azonnal nyilvánvalóvá tették, miszerint a banda első kiadványa el fog törpülni az őt követők mellet.

...

Közösen élőznek a Nightwish énekesnői!
Közösen élőznek a Nightwish énekesnői!

thumb_445_auto.jpg

Holnap, azaz december 8-án különleges élményben lesz részük a Nightwish-fanoknak , ugyanis a formáció eredeti és jelenlegi énekesnője fog egymással egy kiadós diskurzust tartani. Köztudott, miszerint Tarja és Floor Jansen már évek óta a legjobb barátok, így nem is olyan meglepő, hogy egy csepp rivalizálás sincs a felek között, tudva azt, hogy Floort többek között Tarja is inspirálta karrierje kezdetén.

...

Klippremier: Anneke van Giersbergen - My Promise
Klippremier: Anneke van Giersbergen - My Promise

a8a96487-dfe8-4a1f-8089-5d8cc87f3bf0_1.jpg

Február 26-án tölti fel a boltok polcait a holland énekesnő vadonatúj szólólemeze, ami a The Darkest Skies Are The Brightest elnevezést kapta. A vokalista egy minden tekintetben személyes élményekből táplálkozó lemezt készül piacra dobni, ugyanis korábban elárulta, hogy válságba került a házassága, így egyértelmű volt, hogy nehéz helyzetéről dalokat kell írnia.

...

Dalpremier: Orden Ogan - Heart Of The Android
Dalpremier: Orden Ogan - Heart Of The Android

ed8ouepwkaemy0u.jpg

Lassan egy éve már annak, hogy megtudtuk, gőzerőkkel készül az Orden Ogan háza táján vadonatúj nagylemezük , ami a Final Days elnevezést kapta. A formáció abban a reményben ült neki az új szerzemények megírásának, hogy ezúttal még magasabb szintre tudják emelni karrierjüket, ami egyébként sem lankad, hiszen legutóbbi korongjuk hatalmas sikerekre tett szert világszerte.

...

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása