Megérkezett! Albumpremier: Sabaton: The Great War!

sabaton_hysteria_slider-980x600.jpg

Hatalmas izgalom vette kezdetét, amikor kiderült, hogy a mai napon, azaz július 19-én kerül boltokba a Sabaton vadonatúj albuma. A The Great War elnevezésű kiadvány köztudottan teljes egészében az I. világháborút vette alapul, magáról a dalcsokorról pedig három (+1) nóta került bemutatásra, a Fields Of Verdun, a The Red Baron, valamint a névadó Great War című szerzemények képében.

Elsőként viszont a Bismarck címre keresztelt tételt ismerhettük meg, mely dal nem került fel a korong számlistájára, ugyanis egy különálló kislemezként hódította meg a világot, ám viszonylag hamar közönségkedvenccé nőtte ki magát. A svéd veteránok újdonsága már a megjelenése előtt is igen nagy siker volt, hiszen a mintegy tizenegy dalt felsorakoztató nagylemez egytől egyig fülbemászó dallamokkal lett megpakolva - kikerülni őket pedig nagy vétek lenne!

Ahogyan azt már fent is említettük, a Great War a mai naptól hivatalosan is várja a vásárlókat a lemezboltokban, a Nuclear Blast lemezkiadó gondozásában debütált kiadványt egyébként mi is meghallgattuk, s be kell vallani, hogy Joakim Brodénék ezúttal sem adnak okot sem panaszra, sem pedig csalódásra; a szerzemények teljes egészében megállják a helyüket, - egyedül a Devil Dogs hallgatása közben volt olyan feelingem, mintha a Smoking Snakes-t hallanám - hiszen már a legelső dallam is tipikusan azt a stílust hordozza, melynek hallatán bárki azonnal rávágja, hogy 'ez Sabaton!'

Első hallásra nem biztos, hogy mindenkinek sikerül megtalálni a még egyelőre ismeretlen tétele közül a biztos kedvencet, de másodjára már könnyebb, hiszen mindegyik dal tartalmaz olyan dallamot, ami miatt mégegyszer (és mégegyszer) rá kell kattintani. Ha osztályozni kéne a korongot szívem szerint olyan számjegyet írnék, ami talán nem is létezik, de ha mondjuk 10-es skálán nézzük, akkor 10/10 - mindenféle elfogultság nélkül!

Nem is szaporítanám tovább a szót, inkább hallgassátok meg Ti is a frissen debütált Sabaton-albumot, majd mondjátok el véleményeteket, Nektek, hogyan tetszett Joakimék új lemeze?!

Az idén 20 éves fennálásukat ünneplő svéd csatárok egyébként hamarosan európai turnéra indulnak az újdonság népszerűsítésének céljából, utitársaik pedig az Amaranthe, valamint az Apocalyptica zenekarok lesznek. A magyar rajongók legnagyobb örömére, Budapest sem maradt ki a listáról, ahol január 22-én kerül sor a három csapat bulijára.

 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása