2014-ben érte váratlanul a hír az Arch Enemy rajongótáborát, miszerint Angela Gossow leteszi a mikrofont és átadja a stafétát Alissa White-Gluznak. A német énekesnő 14, igen meghatározó évet töltött el a banda fedélzetén, az Arch Enemy ikonikus lemezei egyben a legnagyobb himnuszai is rendre Gossow…
Nyáron jelent meg a német/olasz tagsággal szuperáló All For Metal új lemez, a Gods Of Metal (Year Of The Dragon), ám láthatóan a zenekar koránt sincs kibékülve a lassítás fogalmával. A formációnak egyébként sincs ideje a láblógatásra, ugyanis jelenleg is intenzíven népszerűsítik újdonságukat szerte…
Óriási sikereket ért el tavaly debütált nagylemezével a Zora Cock vezette Blackbriar, az A Dark Euphony című alkotás ugyanis toronymagasan a zenekar eddigi legkiforrottabb munkája lett. Az igencsak ambiciózus formáció azonban máris szorgoskodik az utánpótlást illetően, idén ugyanis már a második új…
2025 elején jelenik majd meg az ismételten új felállású Debler Eternia új lemeze, amelynek részleteit egyelőre még homály fedi. A formáció azonban már javában elkezdte népszerűsíteni a kiadványt, első daluk, a Levántate egy kisfilm kíséretében vált közkinccsé még szeptemberben, most pedig egy újabb…