In The Raw elnevezésen, augusztus 30-án került az üzletek polcaira a finn énekesnő vadonatúj nagylemeze, ami szinte azonnal hatalmas népszerűségre tett szert világszerte. Az énekesnő az eddigi legkeményebb művét küldte a rajongók kezeibe, ami szó szerint is egy igen ékes darabja a lelkének.
A vokalistában számos emlék kavargott miközben készült a lemez, így megtudhattuk, hogy például a Silent Masquerade című dal igen fontos jelentőséggel bír, megírása pedig nem csupán nehéz, de fájdalmas is volt egyben:
A Silent Masquerade-et volt a legnehezebb megírni, mivel az egyik családtagom tragédiájával kapcsolatos. Mindig is tudtam, hogy nehéz lesz majd élőben elénekelni. Amikor az egészet befejeztük és meghallgattam, sírtam mint egy csecsemő!
- magyarázta.
Az ex-Nightwish-énekesnő a minap kezdte el lemezbemutató turnéját, melynek során, első ízben Oroszországban adott fellépést, amiről természetesen akadnak is rendesen megörökített felvételek. Megtudhattuk, hogy Tarja igen keményen indította a turnét, hiszen többnyire a legpörgősebb dalai hangzottak el - többek között olyanok is, melyek már rég kerültek előadásra - , amire rátett egy lapáttal az, hogy ismét terítékre került egy Nightwish-klasszikus, méghozzá a Wishmaster képében.
A fellépésen egyébként a következő ínyecségek hangozottak el: