Februárban került a boltok polcaira a holland metálzenekar visszatérő nagylemeze, ami a Resist elnevezést kapta. A korong igen változatosra sikeredett, hiszen ezúttal sokkal több elemet építettek bele a modern zenére jellemző stílusjegyekből. Mindezek ellenére, a kiadvány már a megjelenésének napján rekordokot döntött, népszerűsége pedig azóta is csillapíthatatlanul ível felfelé.
Sharon den Adeltől korábban már megtudhattuk, miszerint a turné végezetével mielőbb stúdióba szeretnének majd vonulni, új lemezük készítésének érdekében, amit jövőre meg is szeretnének majd jeleníteni. Elmondása szerint, az újdonság a Resist vonalán halad majd, de elképzelhető, hogy további újításokat vezetnek majd be annak érdekében, hogy kellemesen tudjanak haladni a korral.
Szeretek turnézni, de már lassan egy éve turnézom. Számomra fontos, hogy a stúdióban legyek és új dalokon dolgozzam. És - nem tudom - csak zenét akarok csinálni. A turné után mindenképp új albumon akarok dolgozni, és már most el szeretném kezdeni.
- magyarázta korábban az énekesnő, utalva arra, hogy bár közel álltak a feloszláshoz, most mégis hatalmas inspirációt érez az új dalok írásához.
View this post on Instagram
A holland zenekar most hivatalosan is bejelentette, miszerint elérkezett a stúdiózás ideje, így hamarosan elkezdenek körvonalazódni az új korongra szánt szerzemények. Jövőre egyébként Európa-szerte egy kiadós turnéra indulnak az Evanescence társaságában, ami igen különlegesnek ígérkezik.