Köztudott, miszerint a Delain lázasan dolgozik vadonatúj nagylemezén, amit a jövő évben kívánnak boltokba küldeni. Az újdonságról mindezidáig két dalt hallhattunk előzetesként; elsőként a Burning Bridges kerítette hatalmába a rajongókat; ezt követően pedig megérkezett a zenekar eddigi legkülönlegesebb nótája, a One Second képében.
Charlotte Wessels elmondása szerint, az újdonság nagyon különleges lesz, hiszen ezúttal sokkal több szimfonikus elemet belecsempésztek a szerzeményekbe - ezzel bombasztikussá varázsolva őket.
Hatalmas és bombasztikus lesz az új album zenéje. Azt hiszem, ezúttal az egészben több szimfonikus elem lesz.
A hosszas várakozásnak a mai napon vetett véget a Napalm Records lemezkiadó, ugyanis fényt derítettek az új Delain-album debütálására! Megtudhattuk tehát, hogy a várva-várt újdonság az Apocalypse & Chill elnevezést kapta, és február 7-én tölti meg a lemezboltok polcait.
Ha mindez azonban nem lenne elég, bemutatták a korong borítóját, és a dallistát is egyaránt felfedték, ami mindösszesen tizennégy dalt foglal magába. A formáció belátása szerint, az új lemez sokakat meg lep majd.
Íme, a dallista:
1. One Second
2. We Had Everything
3. Chemical Redemption
4. Burning Bridges
5. Vengeance
6. To Live Is To Die
7. Let's Dance
8. Creatures
9. Ghost House Heart
10. Masters Of Destiny
11. Legions Of The Lost
12. The Greatest Escape
13. Combustion