Április második hetén kerül a boltok polcaira a Nightwish kilencedik stúdióalbuma, amit már rajongók millió várnak hosszú évek óta. A Human. :II: Nature elnevezésű kiadvány tartalma már cseppet sem ismeretlen a fanatikusok számára, ugyanis a csapat korábban már az album borítóját és annak dallistáját is egyaránt nyilvánosságra hozta.
Mindezeket követőne publikálásra került az első hivatalos nóta is, a választásuk pesdig a sokat mondó Noise-ra esett, mely szerzemény teljes egészében az emberek, a technikához fűződő függőségét taglalja.
A technológia szükségszerű, hiszen nélküle szinte már semmi sem sikerül. A technológia azonban semmiképp sem mesteri, hiszen sokkal inkább a rabszolgájává válsz.
- magyarázta korábban Tuomas Holopainen, mintegy választ adva arra, miért is lett a kisfilm az okostelefonok, a selfie-k és az egyéb ostobaságok táptalaja.
A zenész most újfent megszólalt a Noise kapcsán, ezúttal azonban elárulta, hogy nem kritikai szempontból kell szemlélni a klipet, hiszena zenekar összes tagja a rajong a technológiáért:
A videót sokkal inkább látom optimistának, mint pesszimistának. Különösen a videó utolsó 10 másodperce, amikor meglátod azt a gyönyörű erdőt és a tájat.
- kezdte kifejteni gondolatmenetét:
Ez egyáltalán nem kritika a technológiáról vagy a mobilokról. Én és a zenekar többi tagja is szeretjük a technológiát. Technológia nélkül soha nem is tudtuk volna felvenni ezt.
- folytatta, majd befejezésül eképp emelet szót:
Szeretjük a mobilunkat, az internetet és minden mást is, de kritizáljuk a függőséget, amit ezek okoznak az emberiségben. A függőség a megfelelő szó.