Két éve jelentette be Tobias Sammet, miszerint bizonytalan időre parkolópályára küldi az Edguy-t. A formáció legutóbbi lemeze, Space Police címmel került boltokba, sikere pedig világszerte elsöprő volt. A zenész mostanság számos, kedves emléket osztott meg közösségi oldalain, ezek egyikénél tett említést az Edguy harmincéves megalakulására, egyúttal azt is megválaszolta, miért nincs esély arra, hogy a banda új lemezzel térjen vissza.
„30 évvel ezelőtt írtam meg az első dalom. 1992 februárja volt, én 14 éves voltam, és pont akkor indítottuk el az Edguy-t. (...) Az első dal, amit megírtam, a Maniac Rage volt – ez volt az Edguy első dala és hatalmas szívás volt, ugyanakkor gyönyörű egy 14 éves gyerek módjára. (...)”
– kezdte bejegyzését.
„Tudom mit fogsz most mondani: » Csinálj Edguy-albumot « megértem, hogy ezt mondod, ez azonban nem riaszt el attól, hogy megosszam ezeket a képeket. Röviden, jelenleg nincs esély Edguy-lemezre, de inkább kimondom ahogy van: kifogytunk az ötletekből, és ennek semmi köze az Avantasiához.”
– fejtegette.
Köztudott, hogy az Avantasia idén küldi boltokba vadonatúj nagylemezét, ami az elsődleges információk alapján bombasztikusra sikeredett, arról azonban egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, hogy mikor kerül pontosan a boltok polcaira, ahogyan arról sem, hogy ezúttal mely előadók lesznek hallhatók a kiadványon.