Továbbra is megállíthatatlanul tarol az eladási listákon a Feuerschwanz december 31-én debütált nagylemeze, a Memento Mori. A formáció minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy újdonságuk a méltó utódja lehessen a 2020 nyarán megjelent Das Elfte Gebot című korongjuknak, arra viszont még ők maguk sem számítottak, hogy jóval felülmúlják majd önmagukat.
A formáció természetesen ezúttal is online koncerttel ünnepelte meg a kiadvány megjelenését, a hangsúly pedig jobbára az új dalokra került, de azért a már jól bevált közönségkedvencek közül is szemezgettek. Mintegy megünnepelve az album felfelé ívelő sikerét, a Peter Henrici vezette alakulat most egy vadonatúj kisfilmmel rukkolt elő, a választás pedig a Skaldenmet című számra esett.