Néhány hónapja számoltunk be arról, miszerint a 2018-as megjelenésű Methämmer után, idén nyáron horgonyoz le a lemezboltok polcaira a német zenekar vadonatúj nagylemeze, ami a Das Elfte Gebot elnevezést kapta. Első ízelítőként a Metfest című számot hallhattuk, ami egy kisfilm kíséretében került fel a Napalm Records lemezkiadó hivatalos YouTube-csatornájára.

Másodikként a korong névadója, tehát a Das Elfte Gebot került bemutatásra, ami szintén kapott egy igen látványos hátteret, amit a videóklip szolgáltat. A nóta azóta is hatalmas sikernek örvend világszerte, hiszen számos új fanatikust vonzott az együttes háza tájára. Köztudott, hogy a mai napon a srácok egy duplalemezzel törtek piacra, melynek második fele egy feldolgozásokkal ékesített kiadvány, ami a Die sieben Todsünden címre lett keresztelve.

Erről a részlegről mutatták be az Ed Sheeran által jegyzett I See Fire átiratát, majd a Melissa Bonny közreműködésével rögzített Dinget. Mind két nótához klipet forgattak, melyek igencsak magukért beszélnek, hiszen ezúttal is sajátos módszert alkalmaztak, melynek fényében tökéletes élményt nyújt a mindössze néhány percet felölelő videó.

A mai napon azonban végre a teljes lemez elérhetővé vált, így kapva az alkalmon most szép sorjában át is nyálazzuk. Kissé nehéz dolgom lesz, hiszen még soha az életben egyetlen zenekar albumáról sem írtam még véleményt nagyobb lelkesedéssel mint most - még a legnagyobb kedvenceimről sem!

A dalcsokrot a Meister der Minne című szám kezdi meg, ami már az első hangnál tudatosítja a hallgatóval, miszerint egy nem mindennapi kiadvány van kibontakozóban. Őt követi a már fent is említett Metfest, ami semmi újat nem mutat, hiszen már jól ismerjük, így már kellő idő állt rendelkezésünkre arra, hogy a csapattal együtt énekeljük a dalszövegét. Ezt követően, ismét elénk tárul a Das Elfte Gebot, ami egyszerűen fantasztikus! Nemcsupán a dallama fülbemászó, hanem a refrénje is, ami egy jól kidolgozott alkotásnál egyáltalán nem meglepő.

Negyedikként a Kampfzwerg robban be, ami nálam azonnal nagy kedvenc lett. Maga a nóta kicsit vissza hozza az előző lemezen helyet kapott Wikingerblut című szám hangulatát, ami a refrénben szerepet játszó kórusnak köszönhető, illetve annak, hogy Ben Metzner ismét megmutatja egy-egy hang erejéig, hogy bizony neki a hörgés is rohadt jól fekszik!

Balladisztikus percek felé zakatolunk az Im Bauch des Wals jóvoltából, ami az egyik legjobb felezője a kiadványnak. A Mission Eskalation ismét felpörgeti az eseményeket, bár első (és sokadik) hallásra is azt hiszi az ember, hogy a Methämmerről származó Schubsetanzot hallja, hiszen kísérteties hasonlóság van a dallamok között, de egyébként a két nótának semmi köze egymáshoz.

Egy röpke szösszenet erejéig mindenképp meg kell említeni a két énekest, akik tökéletesen váltogatják, vagy épp kiegészítik egymást dalról dalra. Két különböző karakter, két különböző hangszín, megannyi megszólaló hangszer.  Véleményem szerint ezek azok a tényezők, amik hozzásegítették a zenekart ahhoz, hogy az egyik legelismertebb folk-rock/metál bandává nőjjék ki magukat több, mint tizenöt év munkásság alatt.

Visszatérve a főszereplő lemezhez, hetedik nótaként a Schildmaid tárul a hallgatóság elé, ami a végéhez közeledve újfent kissé visszaveszi a tempót, viszont egy tökéletesen kidolgozott nóta, ami már az első leütődő hangnál betalál. A folytatásban a Malleus Maleficarum című nótához van szerencsénk, ami szintén nagy kedvenc, e lassú hangvételű szerzemény a refrén tekintetében saját szemszögből a Sabatont idézi, és kb. ez volt az a dal, aminél rádöbbentem, hogy az első tétel óta megállás nélkül vigyorgok....hogy miért? mert még idén nem hallottam olyan albumot, ami ennyire megnyert volna.

Érdekesség gyanánt, a kilencedik nóta angol címen fut, történetesen Lords Of Powermet elnevezés alatt. Ismét pörgős vizekre evezünk, ebből adódóan pedig tudatosul bennünk, hogy ez banda bizony nem sz***al gurigázik, hiszen minden egyes daluk HIBÁTLAN. Igaz, mindössze a cím hangzik el angol nyelven, az összes többi németül, de hát ez kit is érdekel, amikor annyira jó, hogy az már fáj. Itt-ott nekem feltűnik egy kis Powerwolf, de ettől eltekintve csillagos ötös. A Totentanz és az Unter dem Drachenbanner méltó lezárása a Das Elfte Gebot fejezetének, hiszen ugyanazt a színvonalat adja, amit konkrétan a Metfest megjelenése óta elvártam.

Miután az új dalok egy kis időre csillapították a fanatikusok éhségét, berobban a Die sieben Todsünden hét dala, melyek mindegyike feldolgozás - természetesen a legjobb Feuerschwanz-köntösbe burkolva. Elsőként a már fent is említett Ding (Seeed) bűvöli el a nagyérdeműt, amit Melissa Bonny közreműködésével jelenítettek meg, majd a folytatásban a Hier kommt Alex (Die Toten Hosen) átdolgozása hallható. 

Harmadikként hazai pályát választottak, ugyanis új szintre emelték a Powerwolf 2013-as megjelenésű szerzeményét, az Amen & Attack képében. Lehetne csatasorba állítani az eredetivel, de semmi értelme, hiszen egyformán tökéletesek. Hallottám már feldoglozást ebből a tételből, de abban az esetben sokkal jobban preferálom az eredetit. Miután torkunk szakadtából elénekeltük a Powerwolf-slágert, elérkezett az I See Fire ideje, amit már jól ismerünk, ugyanis ez volt az első dal, ami a Die sieben Todsünden listájáról előkerült.

Erőt vettem magamon és belehallgattam az eredetibe, de mivel a füleim metálzenére szakosodtak, így nem is bírtam túl sokáig elviselni. Annyit viszont leszűrtem: ez a változat sokkal jobban fekszik az egész dalnak. A srácok igazán kitettek magukért, ugyanis ezúttal egy olyan nóta kerül terítékre, amivel néhányszor már kísérleteztek, ez pedig nem más, mint a Sabaton Gott mit uns című szerzeménye.

Nem mondanám magam elfogultnak, de azt hiszem, hogy én már megtaláltam az idei tuti befutó albumot, amit már biztosan nem mosnak le a palettám első helyéről. A Gott Mit Uns nagy kedvencem  a svédektől, most pedig immár a németektől is, akik ügyesen formálták saját képükre a szerzeményt, aminek mellesleg nagyon jól áll a folkos hangzás.

Az utolsó két nótára, ami a Limit (Deichkind)  és az Engel (Rammstein) újfent semmi panasz, különösen az utóbbira, melynek esetében bár az eredeti előadót is szeretem, ez a dal mégsem nyerte el a tetszésem teljes egészében, Ben Metznerék előadásában azonban elmaradhatatlan darabjává vált a mindennapoknak. 

Az igazat megvallva már kezdtem azt hinni, hogy idén már nem is lesz olyan lemez, ami olyan szinten megnyerne, hogy egy esetleges év végi összefoglaló keretein belül esetleg elsőként fityegjen a listán, ez a gondolatom azonban éjfél után gyorsan meg is szűnt, miután végre fültanúja lehettem a Das Elfte Gebot tartalmának.

Lesz olyan akinek tetszeni fog, olyan is lesz aki semmibe veszi, de az tény és való, hogy a srácok rendesen kimaxolták ezt a lemezt, ezért bátran merem jelenteni, hogy nekem már biztosan a Das Elfte Gebot az év albuma, ami a 2020-as évet illeti! Akit esetleg érdekelne, miért zengek ódákat a németek újdonságáról, az alább belehallgathat!

10/10