Tavaly került az üzletek polcaira a finn énekesnő első kötete, ami a Singing In My Blood címet kapta. Az énekesnő temérdek történetet megoszt az olvasókkal, így vagány gyermekkorával kezdődően egészen a sikerhez vezető úton át minden-minden napirendre kerül az olvasmány hasábjain – kivétel nélkül.
Az ex-Nightwish-énekesnő ugyanakkor a könyvében mesél először arról a szörnyű időszakról, amikor 2018-ban stroke-ot kapott. Az énekesnő hét pecsétes titokkén őrizte a történteket, most azonban úgy döntött, hogy megosztja a fanokkal tapasztalatait, hogy ő miként élte meg a váratlanul jött eseményeket.
„Szerencsére nem voltak maradandó következményei, viszont hatással volt rám. Körülbelül egy évembe telt, mire teljesen felépültem. Őszintén mondom, hogy nagyon féltem. Minden egyes nap erre gondoltam. Maga a félelem borzalmas volt, hiszen a másodperc töredékében ráébredtem, hogy mindent elveszíthettem volna.”
– magyarázta.
„Kértem segítséget, ráadásul hetente beszéltem egy mentorral is. Hatalmas megrázkódtatás volt, amikor megtudtam, hogy agyvérzésem volt, hiszen egészségesen éltem, és nagyon vigyáztam magamra.”
– tette hozzá.