A napokban került publikálásra az Outlanders vadonatúj kisfilmje, ami a januárban megjelent második kislemezes dalukhoz, a The Cruellest Goodbye-hoz készült. A Tarja Turunen és Torsten Stenzel kettőse által létre hozott projekt második nagylemeze kiadására készül, ám ezt megelőzően mindösszesen nyolc kislemez publikálását tűzték ki célul.
Az első felvezető még novemberben látott napvilágot, és a Closer To The Sky címet kapta. A formáció temérdek pozitív visszajelzést kapott, nem volt ez másként a második beharangozó során sem. Mint ismeretes, a már fent is említett kislemezek két havonta jelennek meg, így nem is kell már olyan sokat várni az Outlanders következő újdonságára, ami március 25-én, World In My Eyes címmel fog majd a boltok polcaira kerülni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon