Hamarosan megjelenik az Outlanders újdonsága, mely korongról beharangozó gyanánt ez idáig két dalt hallhattunk. A Closer To The Sky még novemberben került bemutatásra, majd ezt követte januárban a The Cruellest Goodbye. Tarja Turunen énekesnő egy, az Instagramon adott live-ban mesélt a lemezről, kiemelve, hogy mindösszesen nyolc kislemez kerül napvilágra, mielőtt boltokba kerülne a várva várt kiadvány.
Az ex-Nightwish-frontasszony elmondása szerint több dal is jelentős múlttal rendelkezik, hiszen többüket már több, mint tíz éve felvették, azonban a technika ördöge közbe szólt, így a rögzített tételek kivétel nélkül eltűntek. Hozzátette ugyan, hogy az új változatok minden tekintetben felülmúlták az eredeti hangzást, ráadásul sokkal elégedettebb a mostani változatukkal.
A The Cruellest Goodbye is közel tizenötéve váratott magára, szövegében egyébként az a Harry Sommerdahl működött közre, aki több sikerdalt is jegyzett már a finn metálkirálynő számára, többek között a vokalista klasszikussá vált I Walk Alone című szerzeménye is hozzá köthető. Mint kiderült, az előző dal példájára, a The Cruellest Goodbye-hoz is sebesen forogtak a kamerák, a végeredmény pedig ma vált elérhetővé az earMUSIC hivatalos YouTube-csatornáján.