Tuomas Holopainen bevallotta, hogy nagyon szemét volt Tarjával

nw2004set40.jpg

A napokban járta körbe a metálzenei sajtót a Nightwish könyvének azon szeglete, melyben Tarja Turunen alapító-énekesnő arról beszél, mely dalokat volt a legnehezebb számára rögzíteni. Az énekesnőtől már több ízben is megtudhattuk, miszerint az Oceanborn című lemezük rögzítésekor került a legnagyobb válságba, hiszen kezdő énekesként olyan regisztereket vártak el tőle, melyek még nem haladták meg kellően a tudását, ez azonban senkit sem érdekelt különösebben.

„Rettenetese nehéz volt felvenni az Oceanborn dalait! Akkoriban még fejlődőben volt a technikám. Rengeteget kellett fejlődnie. Olykor a földre rogytam és sírtam, miközben a fiúkkal kiabáltam. Tuomas egy barom volt. Azt mondta, hogy énekeljek, vagy sírjak és énekeljek. Nem értették meg a problémámat."

– fogalmazott, hozzátéve:

„Egyes részek vagy túl magasak, vagy pedig túl mélyek voltak. Nem illettek a hangomhoz. Arra kértek, hogy váltsam meg a világot. Mindez lehetetlennek tűnt. Miért nem értik, hogy ez egyszerűen nem jöhet össze? A  Passion And The Opera egyes részeit manapság már gond nélkül eléneklem, de akkoriban túl nagy falat volt. Ugyanez volt a helyzet a The Pharaoh Sails To Orion című dalnál is.”

– magyarázta.

Tuomas Holopainen később elárulta, hogy valóban nem a megfelelő bánásmódban részesítette az énekesnőt, hozzátéve, hogy sajnos nem gondolt bele Tarja helyzetébe, így csakis a saját feje után ment, az esetet pedig azóta is mélységesen bánja.

„Azt mondtuk neki, hogy énekeljen. Beismerem, nagyon durva voltam vele. A dalok olykor túl magasak voltak, mivel nem az ő szemszögéből írtam őket. A Stargazerst például a mai napig lehetetlen elénekelni.”

– vallotta Holopainen.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása