Az Ukrajna és Oroszország közötti háború kapcsán szólalt fel Doro Pesch. A német metálkirálynő Dawn Osborne, TotalRock című csatornáján vendégeskedett, a beszélgetés során pedig elárulta, hogy egykor édesanyja is hasonló keretek között hagyta el szülőhazáját, a mostani események pedig viszonylag feltépik benne a régi sebeket.
„Azt hiszem, hogy mindenkivel ki lehet jönni, még akkor is, ha más a véleménye, más a háttere vagy a mentalitása.” – fogalmazott az 57 éves énekesnő.
„A 60-as években születtem, viszont jól ismerem az édesanyámat, ő is a háború elől menekült, és most minden emléke újra felszínre tört. [Doro édesanyja a második világháború során élt át hasonlót, amikor kisgyermekként elkellett menekülni családjával Lengyelországból – a szerk.]. Azt hiszem, hogy csupasz lábbal kellett megszöknie. Történjen bármi, futnia kellett az anyukájával, és most ezek az emlékek visszatértek. Folyton erről mesél. Korábban sosem mesélt nekem a háborús helyzetről; azt hiszem, olyan nyolc-kilenc éves lehetett. Eltört a lába, de akkoris menekülnie kellett.” – mesélte.
„Azon gondolkodtam, mi lesz, ha majd meglátja a híreket. Aztán azt mondta: » Doro, tudom, hogy ez milyen. Benne voltam. « És akkor elkezdtem rosszul érezni magam, hogy még mindig muszáj... hogy minden rossz dolog visszatér. Azt hiszem ő mindig arra törekedett, hogy elfelejtsen dolgokat.(...)” – folytatta.
„A zenészek folyton meg akarják próbálni – legalábbis próbálkoznak – jobb hellyé tenni a világot, és mindenkit boldoggá tenni. Számos zenésszel beszéltem már erről. Vannak, akik depressziósak lettek. Ez nehéz. Még akkoris, amikor felmegyek a színpadra, és azt látom, hogy mindenki arca tele van szomorúsággal és egyéb mással. Ilyenkor igyekszem feldobni a hangulatot. Legalábbis a két óra alatt, amíg színpadon vagyok keményen törekszem arra, hogy a lehető legtöbbet tudjam kihozni magamból. Minden egyes nap számít. Most már tudjuk – ember, az élet nem tart örökké. Szóval, minden egyes nap értékes.” – osztotta meg immár az ukrán-orosz háborúval kapcsolatos gondolatait.