Nemrégiben számoltunk be arról, miszerint Don’t Pray For Me címmel érkezik a Within Temptation vadonatúj kislemeze, ami immár újabb felvezetője lesz a jelenleg is készülő nagylemezüknek.
Sharon den Adel már többször is nyilatkozott az újdonságról, olykor saját magát megcáfolva, legutóbb azonban lelkesen mesélt arról, hogy amennyiben a dolgok a terveik szerint alakulnak, jövőre már egészen biztosan boltokba kerülhet várva várt albumjuk.
„Csak most kezdtük el az új dalok írását, eddig két megbeszélésünk volt. Nagyon sok új dallal készülünk, természetesen még csiszolnunk kell rajtuk mielőtt megjelenítjük őket, ehhez persze időre van szükségünk, számos újdonság van, ami érdekes lehet a jövőre nézve. Remélhetőleg jövőre már az új lemez is elkészül.” – állította.
A formáció ma büszkén publikálta vadonatúj slágerét, amihez néhány órája megérkezett a hivatalos kisfilm is, íme: