„Együtt lépjünk a valóságba” – új énekessel tért vissza az AWS!

aws-805x537.jpg

Az ember torka és gyomra egyaránt összeszorul, amikor belegondol, hogy lassan már két éve annak, hogy végső búcsút kellett vennünk Siklósi Örstől, aki minden egyes lélegzetével egy Csoda volt ezen a Földön. Az AWS sorsát egyértelműen egy nehéz időszak jellemezte, és bár befejezték, majd kiadták Örs néhány szerzeményét, a hogyan továbbot egyértelmű kérdőjel fémjelezte, noha az sose volt kérdés számukra, hogy egy napon folytatni kívánják.

A srácok továbbra is gyászolják barátjukat, most azonban bejelentették visszatérésüket, amit egy vadonatúj dallal is megpecsételtek. A zenekar új frontember Stefán Tomi lett, kinek bemutatkozását alább, az Odaát című tételben követheted figyelemmel.

Egy ilyen jelentős veszteség után érthető, hogy nehéz volt újrakezdeni, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a srácok szívszorító bejegyzése:

„Sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Tomi szemében pont ugyanazt a fanatikus elhivatottságot látjuk, ami minket is jellemzett az elmúlt 16 évben, és ez nagy lendületet adott a folytatáshoz. Örs hiánya most már egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz minden este, minden hangban és szóban. SZERETÜNK TE CSODA! Az AWS története folytatódik, együtt megyünk tovább – értetek, önmagunkért, egymásért és Örsért” – olvasható, többek között.

 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása