Nemrégiben jelentette be a Marc Hudson vezette legendás formáció, miszerint hosszas tanakodás után leszerződtek a Napalm Recordsszal, így a neves kiadó égisze alatt kerül majd megjelenésre vadonatúj nagylemezük.
Mint ismeretes, a zenekarnak már egy csomó dala készen áll az új lemezre, noha Herman Li korábban elárulta, hogy a pandémia alatt cseppet sem volt könnyű számukra dalokat írni, így nem is erőltették a dolgot, mindazonáltal épp kiadójuk sem volt, ami csak könnyebbé tette számukra a hogyan továbbot.
A srácok most egy vadonatúj dal keretein belül tündökölnek újfent a rivaldafényben, a minap ugyanis publikálták Doomsday Party című, viszonylag szokatlannak ható új slágerüket, ugyanis amind hangzásban, mind kivitelezésben óriási parádét rendeztek a srácok.
A csapat egyébként rövidesen turnéra indul az Amaranthe, a Nanowar Of Steel valamint az Edge Of Paradise zenekarok társaságában, beharangozújuk szerint pedig rég nem hallott klasszikusok, jól bevált közönségkedvencek, ugyanakkor vadonatúj dalok is tarkítani fogják a repertoárjukat.