Egyre inkább elszaporodtak az anonim metálzenekarok, melyek megjelenése valamikor talán még meglepően menő volt, most azonban már kevésbé okoz meglepetést, ha egy újdonsült formáció különféle maskarákat ölt; noha abban mindenképp igazat kell adnunk nekik, hogy szükségtelen a külsőségekre fókuszálni, amikor a zene az, ami igazán fontos.
Na már most, amikor egy zenekar olyan beszédes borítóval és zenekari névvel rukkol elő, mint most finn barátaink (is), szinte adja magát a tény, hogy az egyetlen biztos pont, amihez köze van az egésznek az nem más, mint a Rhapsody. Eskü, hogy az olaszokról kellene most már elnevezni ezt a szimfonikus-power stílust, mert az, hogy sikerre járatták a műfajt és ki is merítették azt, nemcsak arról gondoskodott, hogy a műfaj többi képviselője ne tudjon újat hozni, de azt is sikeresen elérték, hogy immár ők is csupán önmaguk árnyékában evickélnek, nulla izgalommal megtöltve a lemezeiket.
A DragonKnight debütáló nagylemeze azonban még így is több izgalmat rejt, mint a legutóbbi néhány Rhapsody, viszont korántsem egy világmegváltó mű. A műfaj kötelező hozzávalóin túl, kellemesen dallamcentrikus a Legions, egyszerre vetíti ránk a Rahpsody és az Angra vonásait, sőt tovább megyek, néhány nóta hosszabbra nyújtott zenekari része, – legyen az egy gitár vagy egy szintiszóló (vagy akár a kettő egyben) – még a Twilight Force fantáziadús témáit is megelevenítik.
Én, aki nem vagyok egy ó hatalmas intro fan, kis híján lehidaltam a lemezt nyitó Through Sea And Fire-től. Egy fordulatos szimfonikus mű, amely pontosan úgy szól, ahogyan azt hallani szeretnénk egy helytálló fantasy film aláfestőjeként. A már rendes dalként ránk zúduló The Legions Of Immortal Dragonlords révén azonban egy erőtől duzzadó korong tárul elénk, amely szüntelenül dallamos és összeszedett.
Természetesen a magasztos kórusok sem hiányozhatnak egy ilyen alkotásról, melyek alapmotívumai a történetnek. Magasra tették a lécet finn barátaink, de éppen annyira, hogy az megugorható legyen. Hogy mégis mi a jó búbánatért tolakodnak be a kalózok egy sárkányos, lovagi hőstettekkel kiékelt lemez koncepciójába az számomra továbbra is érthetetlen, noha a Pirates Bloody Pirates képében egy ilyet is kapunk amolyan kitérőként, és még csak nem is olyan rossz.
Bámulatos, mennyire patikamérlegen tökéletesített lemezt pakoltak le a finnek, habár származásuk tükrében ez valahol alapkövetelménynek számít. A korong nemcsak a dallamos power metal elemeit szállítja bőszen, de az egészet átszövi a Howard Shore babérjaira törő filmzene is, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Legions az utolsó hangig fenn tudja tartani az érdeklődést, még akkor is, amikor olyan klisés anekdotákat hallunk, mint a dicső halál a metálért és társai.
Hogy meddig képes releváns maradni ez a sárkányölős, lovagias tendencia, amelynek egyetlen hajtóereje a hangszerekkel vívott harcművészet a metál dicsőségéért az továbbra is kérdéses, merthogy immár 2025-öt írunk, de körülbelül már két évtizeddel ezelőtt sem sikerült különösebben újat hozni az euro-power konyhájára, merthogy a kincstár merőben kifogyott, az újabb és újabb klisék felizzítása pedig egészen hiteltelenné teszik a műfajt, pedig valamikor nagy potenciál volt.
Dallista:
1. Ascendance - Through Sea And Fire
2. The Legions Of Immortal Dragonlords
3. The Imperator
4. Pirates, Bloody Pirates!
5. Defender Of Dragons
6. Storm Bringer
7. Astarte Rise
8. Dead Kings In The Grave
9. Sword Of The Northern Lights
10. The Revelation
11. Return To Atlantis
Album: Legions
Előadó: DragonKnight
Kiadó: Scarlet Records
Megjelenés: 2025.01.17.
Értékelés:7/10
