Apostolica – Animae Haeretica (2023)

By: Sarok Bettina 2023. sze 20.

Az olasz gyökerekből kivirágzott Apostolica még 2021-ben tűnt fel a metálzene már emígy is sokszínű palettáján, és az azóta négyesből ötössé gyarapodott zenészegylet olyannyira inkognitóban tolta, hogy lehetetlenség volt rájönni, hogy a veterán és elismert zenészek mégis kik lehetnek az egyébként igencsak sokat takaró maszkok alatt.

Nos, mostanra már megtudhattuk, hogy a zenészek zöme a Temperance és a Deathless Legacy nevezetű csapatokban is letették már a névjegyüket, noha bőven vannak még olyan tagjai a zenekarnak, akik ismeretlenek maradtak. A zenekar első lemeze, a Haeretica Ecclesia amolyan derült égből villámcsapás volt, és bár jelentősen érezhetők voltak az őket inspiráló zenekarok védjegyei, nos mitagadás, hogy ettől függetlenül óriási sikerre tettek szert.

A zenekar most folytatni kívánja a kikövezett utat, legújabb attrakciójuk, az Animae Haeretica által, melynek nyomán ugyancsak izgalmas utazásra invitálják a hallgatóságot. A formáció továbbra is epikus/szimfonikus-power-metált tol, ami már önmagában is azt hirdeti, hogy semmi újat nem alkottak a palettán, viszont kiválóan bánnak a rendelkezésükre álló eszközökkel, így nem válik lapossá és közhelyessé a muzsikájuk.

Érdekesség, hogy a bandát nem a „nagy öregek” inspirálták, hanem sokkal inkább a kortársabb csapatok, mint mondjuk a Powerwolf, a Sabaton, és az okkult rockos Ghost. Most, hogy ezzel megvagyunk, rá is térnék a lemez első dalára, ami maga a címadó. Már a pole pozícióban megmutatkozik a Powerwolf hatása, az orgona-szerű billentyűstémával támogatott, középtempós nóta nem sok izgalmat hordoz magában, noha a refrén tipikusan az együtténeklős kategóriába sorolható.

Az Apostolica keretén belül egy olyan bandával találjuk szembe magunkat, amely hajlandó szembe menni a nagy könyv szabályaival, és némi csavarral kiegészítve állítja össze a lemezeket. A középtempó kezdet után, rendesen rátaposnak a gázpedálra az Angel Of Smyrna nyomán, amely egy gitár-billentyű-kombóval veszi fel a fonalat, és bár továbbra is a német farkasok a fő múzsák, ami a dal szerkezetét illeti, azért az Ezekiel néven jegyzett énekes olykor hörgésbe átnyúló karcos hangszíne rengeteg színt visz a történetbe, mindemellett sokkal több szerepet kap a gitár, ami több percen át bűvöli hallgatót.

Kicsit muszáj sorrendben haladni, hiszen a Rasputin a lemez úgynevezett húzódala, valóságos dallamáradat. A Gloria nekem erősen a Rhapsody Of Fire-t idézi, a gitár és a szimfonikus rész kettőse legalábbis erre reflektál, aztán persze a refrénre még ennél is jobban kikerekdik a hasonlat miértje. A gitáros részek a Powerwolf farkastesóinak technikáját is magábaszippantja, miközben olyan technikásan megy a dobolás, hogy az embertelen, le a kalappal a dobos előtt. A Heretics minden bizonnyal a legdallamosabb alkotásuk, noha továbbra is a Powerwolf-féle power metal dominál, annyi különbséggel, hogy a zenekar ezúttal nem csak a refrént pofozta ki fülbemászóra, de már a verzékben is odatették magukat.

A Veritas és a Skyfall kettőse egyaránt követi az eddigi tendenciát, noha a két nótát igen erős ritmikai alappal ruházták fel, melyek gerincét a Powerwolfnál is kiválóan működő orgona teszi ki, ezzel is kiemelve bizonyos harmóniákat, amikre mindenképp érdemes tüzetesebben figyelni. Kétség kívül olyan dalok ezek, amelyek gondolkodás nélkül megragadnak az ember emlékezetében.

Az Apostolica vélhetően a jövőben sem attól lesz népszerű, mert képes lesz újat hozni a szcénába, és alkotni valami igazán lehengerlőt, és mert sajátos dallamvilágot kerekítenek, merthogy tökéletesen kamatoztatják a Sabaton és a Powerwolf által kitaposott tendenciát. Az tény, hogy a banda zenészei nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak, nem bonyolítanak túl semmit, a kevesebb néha több elv szerint dolgoznak, noha érezhető, hogy olykor sajnálatos stagnálásba fut át egy-egy téma, ezzel pedig egyértelműen azt tükrözik, hogy az eredetiség sem épp az erényük.

Ahhoz persze továbbra sem fér kétség, hogy a srácok jó dalokat írnak, tömör, ám annál lényegretörőbb szövegekkel tarkítva epikus dallamvilágukat, amit kétség kívül érdemes meghallgatni, ha bírod Dorn Attiláék és Joakim Brodénék zenéjét.

Dallista:

1. Animae Haeretica
2. Angel of Smyrna
3. Rasputin
4. Black Prophets
5. Gloria
6. Heretics
7. Tomorrow Belongs to Me
8. Fire
9. Veritas
10. Skyfall
11. Rest in a Bed of Roses